Bajnok az NYSC U15 kézilabda együttese – A csapat az első osztályban indulhat

Veretlenül nyerte meg a bajnokságot a Nyíregyházi Sportcentrum U15-ös kézilabda csapata. A nyíregyháziak a következő szezonban már az első osztályban indulhatnak. A Nyíregyházi Sportcentrum egy kis ünnepség keretében köszöntötte a csapatot szerda délelőtt a Continental Arénában, ahol Kőhalmi Richárd ügyvezető is gratulált a fiúknak és elmondta, hogy most beérett a munka és szeretné, ha a következő szezonban is sikeresen szerepelnének.

Varga László, a csapat edzője hozzátette: – Először is nagyon boldog és büszke vagyok a srácokra. Egy kemény bajnokságon vagyunk túl és minden játékosom sokat dolgozott azért, hogy elérjük azt a célt, ami tavaly még nem sikerült. Nagyon sokat edzettünk és sokan még szabadidejükben is pluszban készültek egy-egy mérkőzésre, hogy maximálisan tudjanak játszani.

A Sportcentrum az ünnepi sajtótájékoztató végén egy emlékplakettel készült a kézilabdás fiúknak, akik jövőre már olyan csapatokkal játszhatnak együtt, mint a Szeged vagy a Veszprém együttese.

Fotó: Dodó Ferenc, www.szon.hu