Kézilabda szakág

  A Nyíregyházi Sportcentrum egyik legeredményesebb szakága a kézilabda. A városban óriási hagyományokkal rendelkezik a sportág. Több mint egy évtizeden keresztül élvonalbeli csapattal büszkélkedhetett Nyíregyháza. Ebben az időben és jelenleg is számtalan Nyíregyházi Sportcentrumos nevelésű játékos kapott helyett a felnőtt csapat keretében.

Utánpótlás válogatottjaink nagyon szép számmal voltak az eltelt időszakban, mellettük a magyar férfi kézilabda válogatottnak is több játékost neveltünk: Harsányi Gergely, Tóth Edmond, Tarnavölgyi Gergely, Sándor Ákos, Belányi Zoltán, Bodó Richárd. Évek óta több csapatunk rendszeres résztvevője az ERIMA (Adidas) Gyermekbajnokság Országos döntőinek, ahol folyamatosan szép eredményeket értek el csapataink ebben a versenysorozatban. Serdülő csapatunk kétszer nyert országos bajnokságot az eltelt időszakban. Jelenleg közel 230 gyerek kézilabdázik a Nyíregyházi Sportcentrumban.

Nyolc bázisiskolával rendelkezünk, ahol 9 éves kortól 20 éves korig űzhetik ezt a csodálatos sportágat a gyerekek. A prevencióban és a regenerálódásban sportorvos és sportmasszőr segíti a munkánkat. Gyermekeink rendszeresen lehetőséget kapnak, hogy összemérjék tudásukat más városok és más országos csapataival.

Akadémiai képzésünk két bázisiskolára épül, amely még nagyobb lehetőséget nyújt gyermekeinek tehetségük kibontakozásában. Céljaink között szerepel bázisunk további bővítése.

Hajrá Nyíregyházi Sportcentrum!

Edzőink

Bíróné Nádasi Mariann
Henrich László
Henrich László
Ungvári Sándor
Medve Róbert
Varga László
Bursac Bozidar
Kerekes Tamás
Erdős Zoltán
Jobbágy René
Álló sor: Csobán Zsombor, Orosz Ádám, Barta Hunor, Leskó Zsombor, Balázs Botond, Kőhalmi Richárd, Kiss Noel, Kutasi Botond, Bertők Dominik. Ülő sor: Hancóczki Soma, Rostás Zoltán, Jurás Szabolcs, Osvári Botond, Iván Marcell. Pfeffer Bence, Bagladi Zsombor, Szilágyi László, Fekvő sor (kapusok): Sárközi Gergő, Horváth Gergő. A képről hiányzik: Mércse Ádám, Tóth Milán, Csóka-Ilyés Levente

Hátsó sor: Juhász Ábel, Salamon Balázs, Szanics Gábor, Deák Szabolcs, Vitál Ákos, Szkiba Levente, Helmeczi Olivér

Első sor: Szabó Szilárd, Szaniszló Levente, Csontos Krisztián, Dudás Zsombor, Aranyos Áron, Szabó Mike
Hátsó sor: Juhász Ábel, Salamon Balázs, Szanics Gábor, Deák Szabolcs, Vitál Ákos, Szkiba Levente, Helmeczi Olivér Első sor: Szabó Szilárd, Szaniszló Levente, Csontos Krisztián, Dudás Zsombor, Aranyos Áron, Szabó Mike
Alsó sor:  Harsányi Kornél,  Ráb Levente, Virók-Szalóczy Előd, Gyetkó Zsombor,  Vass Bercel,  Bakosi László
Felső sor:   Darida Gergő,  Lemák Péter,  Barna János,  Barci Ákos,  Lippai Bendegúz,  Gebri Tamás
Alsó sor: Harsányi Kornél, Ráb Levente, Virók-Szalóczy Előd, Gyetkó Zsombor, Vass Bercel, Bakosi László Felső sor: Darida Gergő, Lemák Péter, Barna János, Barci Ákos, Lippai Bendegúz, Gebri Tamás
Felső sor: Sebők Belián, Hankószky Márk, Antal Szabolcs, Hanász Gábor, Csobán Gábor, Ignác Roland, Czene Botond, Lengyel Bence Also sor: Bata Flórián, Hankószky Milán, Jurkinya Bence, Sebők Nándor, Tar Bálint, Székely Csanád, Pfeffer Balázs.

Felső sor: Daskó Bende Balázs, Török Dániel, Csobán Nándor,Kiss Bálint, Kórik Levente, Sztányi Ádám,. Terebes Milán
Alsó sor:  Pál Zsolt, Seregi Botond Zoltán, Weibli Zoltán, Kozma Bence, Kruták Bende, Titi Bence, Gyebróczki Áron
Felső sor: Daskó Bende Balázs, Török Dániel, Csobán Nándor,Kiss Bálint, Kórik Levente, Sztányi Ádám,. Terebes Milán Alsó sor: Pál Zsolt, Seregi Botond Zoltán, Weibli Zoltán, Kozma Bence, Kruták Bende, Titi Bence, Gyebróczki Áron
Felső sor: Juhász Ábel, Szeles Zsombor, Varga László, Kanyó Balázs, Szkiba Levente, Szabó Milan, Helmeczi Olivér
 Alsó sor: Vécsei Regő, Zebrák Zsombor, Minier Csanád, Gavrykiv Andre, Gubik Bence, Dankó Rajmond, Trencsényi Zoltán, Szabó Mike
Felső sor: Juhász Ábel, Szeles Zsombor, Varga László, Kanyó Balázs, Szkiba Levente, Szabó Milan, Helmeczi Olivér Alsó sor: Vécsei Regő, Zebrák Zsombor, Minier Csanád, Gavrykiv Andre, Gubik Bence, Dankó Rajmond, Trencsényi Zoltán, Szabó Mike
lsó sor (balról jobbra):Ujfalussy Kristóf, Seregi Botond, Szanics Gábor, Weibli Zoltán, Gyarmati Attila, Török Zsombor, Szabó Szilárd, Salamon Balázs

Középső sor: Burik Máté, Kozma Bence, Kruták Bende, Sütő Márk, Gyebróczki Áron, Petneházi Dávid, Kovács Roland

Hátsó sor: Horváth Bence, Szónok Bálint, Kádár Attila, Sziklai Szabolcs, Sztányi Ádám, Kórik Levente
lsó sor (balról jobbra):Ujfalussy Kristóf, Seregi Botond, Szanics Gábor, Weibli Zoltán, Gyarmati Attila, Török Zsombor, Szabó Szilárd, Salamon Balázs Középső sor: Burik Máté, Kozma Bence, Kruták Bende, Sütő Márk, Gyebróczki Áron, Petneházi Dávid, Kovács Roland Hátsó sor: Horváth Bence, Szónok Bálint, Kádár Attila, Sziklai Szabolcs, Sztányi Ádám, Kórik Levente