Atlétika szakág

Az Atlétika a sportok „királynője” minden sportág alapja, sokoldalúan fejleszt, kiváló, országosan elismert szakemberek irányítják a felkészülést. 2011 óta, Nyíregyháza város, valamint a megye utánpótláskorú atlétáinak felkészítése, versenyeztetése a NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM utánpótlás nevelési rendszerében valósul meg.

A Nyíregyházi Sportcentrum atlétikai szakosztálya elsődleges feladatának tekinti a 10-15 éves korosztály tehetséges fiataljainak kiválasztását, rendszeres, heti minimum 3-4 alkalommal, szakember irányításával az atlétika megszerettetését, sokoldalú felkészítését, versenyeztetését, valamint ifjúsági kortól a sportolók szakági csoportokba való irányítását.A tehetségek felkutatását nem csak Nyíregyházán, hanem a közeli településeken is végezzük, majd az általános iskola befejeztével a város középiskoláiba történő beiskolázással oldjuk meg a további speciális szakági felkészítést. A szakág rendszeresen kb. 170 főt foglalkoztatott, 5 korosztályban.

A sportolókat irányító szakemberek száma 10 fő, melyből 5 fő a gyermek-serdülő, 4 fő az ifjúsági- junior-utánpótlás korosztállyal, valamint 1 edző a vidékről bekerültek felzárkóztatásával foglalkozik. Tanítványainkkal minden korosztályos országos bajnokságon képviseljük a várost, a Nyíregyházi Sportcentrumot. A különböző bajnokságokon több dobogós és  számos értékes helyezéseket szereztek versenyzőink.Sportolóink tehetségét, felkészültségét bizonyítja, hogy rendszeresen kb. 10 fő Nyíregyházi Sportcentrumos atléta képviseli városunkat korosztályos válogatott viadalokon, nemzetközi versenyeken. A megyéből egyedül vettünk részt az riói olimpián. Helebrandt Máté 28. helyen végzett 20 km-es gyaloglásban.

Edzőink és tanítványaik kiváló létesítményi feltételek között készülhetnek a fontos versenyekre.A Városi Stadion 400 m.-es 8 sávos műanyag borítású pályája, a Nyíregyházi Egyetem  országos szinten is egyedülálló körbefutható atlétikai csarnoka, valamint a Tiszavasvári úti dobócentrum a legmagasabb szakmai igényeket is kielégíti. Várhatóan megépül az új atlétikai centrum is, amely Európai szinten is egyedülálló lesz! A szakág eltökélt szándéka, hogy minden évben téli nyílt felkészülési, kiválasztó versenyeket szervez a gyermek, serdülő, ifjúsági korosztály számára, melyen a városi-, a város közeli, megyei, valamint a régió iskolái, szakosztályai számára is biztosítja részvételi lehetőséget.

A sportág népszerűsítése, megszerettetése, valamint tehetséges tanítványaink a városlakókkal történő megismertetése érdekében, évente szabadtéri országos bajnokság megrendezését tervezzük valamelyik korosztály számára.

Akik sokat tettek az elmúlt években és a legjobbak között voltak versenyszámaikban: Helebrandt Máté: 20 km gyaloglás, Olimpia 32. hely, Magyar bajnok Bakosi Péter: magasugrás Junior Vb. 8. hely kétszeres Magyar Bajnok /magasugrás, hármasugrás/ az év junior férfi atlétája. Szikszai Róbert: diszkoszvetés, junior VB. 13 hely, kétszeres Magyar Bajnok/diszkoszvetés/ Ónodi Dávid: Kétszeres Magyar Bajnok /100-200 m./ Palásti Luca: Magyar bajnok /400 m/ Balogh Eszter: Magyar bajnok /gerelyhajítás/ Kajibás Dalma: Magyar bajnok /súlylökés/ Buzga Zoltán: Magyar bajnok /távolugrás/ Kerekes Dóra: diszkoszvető Káplár János: diszkoszvető Leveleki Bence: távolugró, hármasugró Pál Robin: távolugró, hármasugró Osváth Krisztina: 400 m, 800 m Guba Liliána: 100m, 200 m Tasi T. Dávid: 400 m  Szabó Kristóf: 400 m

Edzőink

Bakosi Béla
Bakosi Béla
Kiss László
Kiss László
Kerekes László
Kerekes László
Vas László
Vas László
Oroszi István
Oroszi István
Fábián János
Fábián János
Széles Imre
Széles Imre
Dorka Zoltán
Dorka Zoltán
Cserpák Róbert
Cserpák Róbert
Bakosiné Szenczi Erika
Bakosiné Szenczi Erika
Harcsa Norbert
Harcsa Norbert
Szalka Géza
Szalka Géza