Egy győzelem, egy vereség

Budapesten lépett pályára a hétvégén a Nyíregyházi Sportcentrum U19 röplabda csapata.Erdősné Balogh Erika játékosaira két küzdelem várt. A nyitómérkőzést a Szegedi RSE ellen vívták meg, akik ellen egy ötszettes küzdelemben sikerült győzelmet aratniuk. Majd következett a nagy ellenfél, a BVSC-Zugló. A nyíregyházi lányokon kijöttek a fáradtság jelei, emiatt nem tudtak kellően összpontosítani, így a három pontot a zuglóiak „vihették haza”.

  • Az első mérkőzésen a Szeged csapata ellen játszottunk. Egy hullámzó meccs végén tudtunk örülni a győzelemnek. Sajnos nem játszottunk túl jól, majd egyből az ötszettes mérkőzés után következett a nagy rivális BVSC-Zugló együttese. Az első szettben végig kiélezett küzdelem folyt, 25-25-nél az ellenfélnél történt egy sérülés, ami sajnos minket viselt meg jobban és fejben nem bírtuk a végjátékot. A 29-27-re elvesztett első szett után a hitünket is elvesztettük, illetve a fáradtság jelei is kiütköztek a lányoknál, így 3-0-s vereséget szenvedtünk. – nyilatkozta Erdősné Balogh Erika, az U19-es csapat edzője, aki hozzátette, hogy jövő hétvégén folytatódik a középszakasz-2 sorozata, ahol a nyíregyháziak a Dunakanyar SE, az Emericus – BDSE, a MAFC-Nikola Tesla csapataival játszanak majd.
  • Két tornán veszünk részt. Az elsőt a Dunakanyar rendezi meg a jövő héten, a második pedig mi rendezzük meg március 6-án. A két torna eredménye alapján a csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe a legjobb 12 csapatba.

Eredmények:

Szegedi RSE – Nyíregyházi Sportcentrum 2-3

BVSC-Zugló – Nyíregyházi Sportcentrum 3-0

A NYSC U19 csapata: Kostyál Tamara, Bodnár Eszter, Móré Gréta, Rufin-Martinez Lilian, Leskó Panna, Kiss Virág, Tolnai Viktória, Vári Zsófia, Berettyán Zsófia, Berettyán Csilla, Rufin-Martinez Natali, Bogár Dorina, Karkusz Dominika, Berki Szonja

Edző: Erdősné Balogh Erika

Erőnléti edző: Morvai Anna