Összecsapott a Blue Sharks és a Nyíregyházi Sportcentrum

Csütörtökön este a fiú junior regionális kosárlabda bajnokság soron következő fordulójában a Nyíregyházi Sportcentrum együttese a Blue Sharks csapatával mérkőzött meg. A nyíregyházi kosarasok a késői – 20 órás – kezdés ellenére is jól helytálltak a pályán, az ütközetből az NYSC gárdája került ki győztesen 62-80-ra. A Blue Sharks együttesének edzője, Csizmadia Levente elmondta, hogy a vereség ellenére is gratulál a csapatának, hiszen sikerült megmutatni azt,hogy egy erősebb ellenfél ellen is tudnak olyan kosárlabdát játszani, amilyet kell.

A fiúk megcsináltak mindent amit kértem, támadásban és védekezésben is egyaránt. Utóbbiban az extra teljesítményekre külön büszke vagyok! Szerintem a pályán levők közül most mindenki büszke lehet magára is. Úgy gondolom, hogy ez lehet a legjobb karácsonyi ajándék, amit kaphattunk. Gratulálok ismét a csapatnak, szerintem nagyon jó úton haladunk!– tette hozzá Csizmadia Levente.

A Sportcentrum trénere, Borisz Maljkovic a mérkőzésről a következőket mondta:

-Leglényegesebb, hogy nyertünk, de még sokat kell dolgoznunk. Több koncentrációt várok el a fiúktól, a következő időszakban erre helyezzük a hangsúlyt. Remélem a szezon folytatásában a betegségek kevésbé fogják hátráltatni az edzéseket.

Eredmény: Nyíregyházi Kék Cápák – Nyíregyházi Sportcentrum KA/A 62-80