Hazai győzelem

Ebben a rendkívül kaotikus helyzetben, 6 hét után végre 90 százalékban ki tudott állni mérkőzésére a Nyíregyházi Sportcentrum leány serdülő kézilabda csapata.

A Nyíradony VVTK együttesét fogadta csütörtök este. Bizonytalanul indult a mérkőzés, sok pontatlansággal, kihagyott helyzetekkel. Az első félidő 15. percétől azonban beindult a gólgyártás, legfőképpen Gergely Petrának, Erdei Bíborkának és Kozma Pannának köszönhetően. Gönczi Lili egy számára teljesen új poszton, a beállóban remekelt, míg Homonai Fruzsina a tőle megszokott módon, a kemény védekezésével járult hozzá a csapat sikeréhez. Tomasovszki Emese parádés átlövés góljaival rezgette meg többször is az ellenfél hálóját. Dícséret illeti a kapusokat is, Bukta Boglárkát és Sajben Cintiát, akik stabil teljesítményükkel tartást adtak a nyíregyházi védelemnek. Béres Inez, Lengyel Boglárka, a két új játékos Weitz Míra és Nagy Szilvia remek csapatmunkájukkal hozzájárultak a Sportcentrum sikeréhez.

Nyíregyházi Sportcentrum – Nyíradony VVTK 30-16 (11-5)