Egyedülálló mentorprogram Nyíregyházán!

„THE FUTURE is BRIGHT”

Magyarországon egyedülálló mentorprogrammal készülhetnek 2020/2021-es szezontól a Nyíregyházi Sportcentrum és a Blue Sharks Nyíregyháza utánpótlás kosarasai. A speciális egyéni készségfejlesztés és mentorprogram megálmodója Brugós Olivér, az NYSC U16-os csapat vezetőedzője és a Hübner-Nyíregyháza BS segédedzője. Első körben 22db fiatal,illetve 2db „mentor” került a szervezett programba.A mentorprogramról Brugós Olivérrel beszélgettünk.

– Hogyan született meg az ötlet erre a programra?

Már régen megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy jó lenne az utánpótlásnak egy olyan program, ahol nemcsak a fizikális és az ügyességi dolgokra összpontosul a képzés,hanem mentálisan is foglalkozunk a játékosokkal,hiszen én úgy gondolom ez ugyanolyan fontos számukra,mint egy labdás edzés. Azt tapasztalom a srácokon a vírushelyzet alatt,hogy sokkal több támogatásra van szükségük,mint eddig,hogy jól teljesítsenek,és szeretném,ha ez a program megadná nekik a maximális támogatást!

– Mi a célja a programnak?

– Szeretnénk minél több nyíregyházi kosarast adni az élvonalnak,illetve a válogatottaknak,ahol megállják a helyüket hosszú távon. Továbbá,ahogy hangsúlyoztam is a célja a programnak,hogy mentálisan is profi kosarasokat neveljünk.

– Miért az egyéni edzések foglalkoztatnak ennyire?

Szerintem ez ad egyfajta pluszt a játékosoknak, mikor külön figyelünk rájuk és minden erőnkkel azon vagyunk,hogy a lehető legtöbbet fejlődjenek. Látom és érzem rajtuk,hogy élvezik,illetve mennyire nyitottak a teljes körű fejlődésre,így ez a dolog ad nekem egy extra motivációt. Az a meglátásom, hogy hosszú távon a profi egyéni edzők fogják meghatározni a különbséget egy-egy profi játékos között,erre már sok példa van a tengerentúlról, ahol előszeretettel fordulnak a játékosok profi egyéni edzőkhöz a maximális fejlődés érdekében. A tavalyi évben is nagyon sok egyéni képzést tartottam, amit kifejezetten élveztem,annak ellenére,hogy én az összes egyéni képzésemet reggel 6:00-kor tartom. Megelőzném a kérdést,hogy miért reggel 6:00-kor tartom?:) Úgy gondolom,ha egy játékos nem képes annyi áldozatot hozni,hogy felkel hajnalban,azzal a céllal,hogy jobb lehessen,akkor nem nálam a helye.

– Miért pont 24 fő a teljes létszáma a mentorprogramnak?

-Kobe Bryant a példaképem,ő ugye 24-es mezszámot viselt,mikor visszavonult,és így döntöttem a 24 fős létszám mellett és szeretném,ha az ő mentalitását képviselné a program. Igazából ez az a létszám, amire még van kapacitásom is a családom,és a munkám mellett. Az akadémia 22 legtehetségesebb, legmotiváltabb játékosai kerültek be a programba. Természetesen be lehet még kerülni,ha valaki olyan magatartást,teljesítményt,és hozzáállást tanúsít,ami elvárt ebben a programban,de ki is lehet kerülni,ha azt tapasztaljuk,hogy valakinek nem megfelelő a hozzáállása,hisz úgy gondolom ez egy nagyon nagy lehetőség a srácok számára,így szeretném,ha értékelnék is kellő módon.

– Van még esetleg olyan része a programnak,amit nem ismertettél?

Igen,van. Egyedi pontozási rendszerrel tervezem a programot. Lesznek területek,mint például a dobás és az összértékelés az adott játékosról,ahol 1-100-ig lesz pontozva az illető,illetve lesznek területek,mint például a stabilitás,mobilitás,labdavezetés,amik szintekre lesznek osztva 1-10-ig. Emellett minden játékosnak csinálok egy profilt,ami tartalmazni fogja a megbeszélt célokat,az idei statisztikáját,az erősségeit/gyengepontjait,illetve a testösszetétel mérés eredményeit,és a mentális egészségét is. Ezek azért fontosak,hogy tudatosan tudjunk építkezni hosszú távon ,mivel számokban látunk majd sok fontos információt,ami kifejezetten előnyös nekünk edzőknek.

Volt már tréningetek?

Igen, az egyéni képzéseket már elkezdtük és túl vagyunk az első mentális tréningen is, ahol egy sportpszichológiai előadást hallhattak a fiatalok Dr.Nagy István sportpszichológustól,aki véleményem szerint nagyszerű munkát végzett. Szeretném megköszönni,hogy támogat minket a mentorprogramban és számíthatunk rá. Továbbá szeretném megköszönni a Nyíregyházi Sportcentrum vezetőségének,hogy mindenben támogatnak és bíznak a munkámban. Végezetül szeretném megköszönni Sitku Ernőnek, hogy bizalmat szavazott nekem tavaly és remélem,hogy büszke ránk most fent,hogy ezt sikerült megvalósítani közösen.