Összességében jól teljesítettek

A hétvégén nem nagyon lazsált a Nyíregyházi Sportcentrum U16 kosárlabda csapata. A Brúgós Olivér vezette gárda Hódmezővásárhelyre utazott a kiemelt bajnokságért folyó küzdelem második találkozójára.

A nyíregyházi kosaras fiúk a nyitómérkőzésüket a Vasas Akadémia/A gárdájával játszották.

A Vasas Akadémia országos szinten talán a legjobb csapatnak számít és a második negyeden kívül egészen jól fel tudtuk venni velük a versenyt,amire büszke vagyok,hiszen sok hiányzó volt a csapatunkban,a második félidőt csak -10 pont különbséggel zártuk,ami a nagyszerű védekezésnek köszönhet. – mondta a nyíregyháziak edzője. (Vasas Akadémia/A-Nyíregyházi Sportcentrum/A 90-31)

A második meccsen a Soproni Kosárlabda Akadémia/A együttesével került egy pályára az NYSC U16 csapata, ahol a papírformát meghazudtolva jól kezdett az első percekben a nyíregyházi csapat. A fiúk jól védekeztek és támadtak. A második negyedben nagyon nagy fölénnyel vezetett a Nyíregyháza, aminek köszönhetően 30 pontos előnyre tettek szert. A második félidőre már azzal a céllal ment Brúgós Olivér gárdája, hogy a negyedik negyedre 10 pont környékére vissza kell hozni meccset és ott már bármi lehet. A srácok emberfelettit nyújtottak ledolgoztak 20 pontot egy negyed alatt, de a 11 pontos különbséget már nem sikerült behozni és végül 19 pontos vereséget szenvedtek. (Soproni Kosárlabda Akadémia/A-Nyíregyházi Sportcentrum/A 79-60)

A vereség ellenére is büszke vagyok a fiúkra. Az utolsó meccsünkre a Vásárhelyi Kosársuli/A-val már nagyon elfáradtak a srácok mind mentális és mind fizikálisan, így borult a papírforma és a vereséggel ért véget a torna harmadik mérkőzése is. Összességben jól teljesítettünk. Sokat fejlődtek a fiúk és célunk továbbra is az országos „B” döntőbe kerülés, amire megvan az esélyünk,én úgy gondolom! –tette hozzá a nyíregyháziak trénere.

(Nyíregyházi Sportcentrum/A-Vásárhelyi Kosársuli/A 47-58)Az NYSC U16 csapata október 14-én, szerdán lép pályára a kiemelt bajnokság „C” csoportjában Pécsen.