A Nyíregyház Sportcentrum atlétái is ott lehetnek a viadalon

A Nyíregyház Sportcentrum atlétái is ott lehetnek a viadalon

A tervek szerint augusztus 20-án rendezik meg a 10.Gyulai István Memorial-Atlétika Magyar Nagydíjat, erről a szervezők hivatalos sajtóközleményt küldtek a héten a teljes magyar sportsajtónak. – áll a www.atletika.hu oldalon.

 A Nyíregyházi Sportcentrum atlétika szakág vezetője, Vas László örömmel értesült az új időpontról. 

Az eredeti időpont július 7-e lett volna, de ez nem igazán lett volna jó hiszen a nem mindenütt olyan kedvező a járvány alakulása, mint nálunk! A versenyt augusztus 20-ra módosították, ez a Nyíregyházi Sportcentrum atlétái számára igen kedvező,mivel a felnőtt Magyar bajnokság után rendezhetik meg, így néhány nyíregyházi atléta is ott lehet az indulók között. A már elkezdett felkészülési idő elegendő lesz, hogy jó formába kerüljenek egyrészt a bajnokságra, másrészt pedig a Gyulai Memorialra és természetesen a szeptemberi Magyar Csapat Bajnokságra is!Nagyon bízom benne, hogy a tervezett korosztályos bajnokságok és az emlékverseny időpontja is már végleges lesz és atlétáink fel tudnak készülni rá! – mondta Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétika szakág vezetője. –