Félidőben az Atlétikai Centrum kivitelezése, jól haladnak az egyedülálló sportkomplexumnál

Félidejénél tart az Atlétikai Centrum kivitelezése – időarányosan és teljesítmény szempontjából is jól haladnak az egyedülálló sportkomplexumnál. Már messziről is látványos az építkezés: az atlétikai csarnokrész szerkezete teljesen elkészült, az oldalfal-, illetve tetőburkolással foglalkoznak, s jövő héten kezdődik a tető vízszigetelési munkája. Ha nem jön közbe különleges körülmény, tartható a jövő márciusi befejezés. Dr. Kovács Ferenc polgármester a helyszínen tájékozódott a Modern Városok Program keretében készülő, nemzetközi szintű centrum beruházásáról, mely az élsport mellett részben a szabadidősportnak is teret ad majd.

Egyedülálló sportkomplexum lesz

Hársfalvi Gergely, a kivitelező Aktuál Bau Kft. ügyvezetője kalauzolta csütörtök délelőtt a készülő Atlétikai Centrum főépületében Nyíregyháza polgármesterét. A Közép-Európában is egyedülálló sportkomplexum az atlétika mellett modern körülményeket teremt a vívás, dzsúdó, tollaslabda, tájékozódási futás és amerikai foci sportágak utánpótlás és felnőtt sportolói számára a felkészüléshez és versenyek rendezéséhez.

A Modern Városok Program része

A projekt tulajdonképpen 2015-ben kezdődött, mikor Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Kovács Ferenc aláírták a Modern Városok Program nyíregyházi megállapodását, 2016-ban indult 500 millióból az előkészítés, tavaly pedig megtörtént az alapkőletétele a több mint 7 milliárdos beruházásnak, amit 100%-ban a magyar költségvetés finanszíroz. A polgármester ezt ezúton is köszönte a magyar kormánynak, hiszen a város nézőpontjából sport- és turisztikai szempontból egyszerre fontos beruházás valósul meg, ami a közösségi sportolást is segíti majd.

Lehetőség a helyi atlétáknak és nemzetközi versenyekre

– Egy nagyon modern, a mai színvonalon a legkorszerűbb Atlétikai Centrum épül, ami egyaránt fontos lesz a nyíregyházi, megyei atléták felkészüléseihez, edzéseihez. Felkészültünk arra, hogy fogadjunk nagyon színvonalas csapatokat edzésre Magyarországról és külföldről egyaránt, és természetesen a cél az, hogy nemzetközi szintű versenyeket is tudjunk itt rendezni. Ennek szellemében terveztük meg ezt az egész centrumot, van egy 48 férőhelyes hotelrész ebben a nagy épületben, vannak konferenciatermek, ahol videózni, csapatépítő, elemzőmunkát lehet végezni – fogalmazott dr. Kovács Ferenc.

Fél kilométer a szabadidősportnak, világítással

A polgármester hozzátette, a szabadtéri, 600 férőhelyes nézőtér mögött egy több mint 500 méteres, kivilágított, kétsávos rekortánpálya áll majd a nyíregyháziak rendelkezésére a szabadidősporthoz.

Nemzetközi minősítés kint és bent

A kinti, 8 sávos, rekortán borítású, a topatlétikai sportokra is alkalmas, nemzetközi minősítésű szabadtéri atlétikai pálya mellett a főépületben elkészül egy szintén nemzetközi minősítésű, fedett atlétikacsarnok futópályákkal, a magas-, távol- és rúdugrás pályafelületeivel, 600 fős lelátóval, versenyirodával, stúdióval, sajtóhelyekkel, TV-rádió közvetítő helyekkel, rendezvényteremmel és kiszolgálóhelyiség-csoportokkal, kondicionálóhelyiségekkel, öltözőkkel. Míg a másik oldalon a dobóatléták számára egy szabadtéri, élőfüves atlétikai edzőpályát biztosítanak térvilágítással, a parkolók mellett.

Jól haladnak

Az Aktuál Bau Kft. ügyvezetője azt mondta a Nyíregyházi Televíziónak, nagyjából a felénél tart a kivitelezés, időarányosan és teljesítmény szerint is jól, ütemterv szerint haladnak, a különleges körülmények ellenére.

Biztonságban, tervezetten, ütemezetten

– A koronavírus sok gondolkodásra sarkallt bennünket és természetesen nekünk is ki kellett találnunk, hogy hogyan tudjuk az építkezés menetét biztonságosan fenntartani. Meghoztuk a szükséges intézkedéseket dolgozóink és munkavállalóink egészsége érdekében. Annak érdekében, hogy az ütemezés tartható legyen, a beszállítókkal szinte napi-heti kapcsolatban álltunk, a beszállított anyagok megrendelését korábbra ütemeztük, hogy ha esetleg a vírushelyzet miatt kisebb csúszások akadnak, akkor az se okozzon fennakadást az építkezés menetét tekintve – tájékoztatott Hársfalvi Gergely.

Jövő tavaszra kész lehet

Az atlétikai csarnokrész szerkezete teljes mértékben elkészült. Oldalfal-, illetve tetőburkolással foglalkoznak most, jövő héten elkezdődik a tető vízszigetelési munkája. Szeptember első hetére az épület nyílászárói is megérkeznek, így attól kezdve teljesen zárt és beázásmentes épületben tudnak dolgozni. Hársfalvi Gergely a Nyíregyházi Televíziónak azt mondta, így a befejező szakipari munkálatok és sporttechnológiai építés zavartalanul fog zajlani azt követően, s ha nem jön közbe különleges körülmény, a 2021. március 5-re tervezett befejezés teljesíthető lesz.

www.nyiregyhaza.hu