Fontos győzelmek az U15 bajnokságban

Fontos győzelmek az U15 bajnokságban

A Nyíregyházi Sportcentrum U15 csapatai január második hétvégéjén belecsaptak a „lecsóba” Az NYSC B együttese hazai pályán, a Bem József Általános Iskolában mérkőzött meg az OGYB soron következő fordulójában a Kesi ’A’ valamint  VSD együttesével. A Kesi ellen 2-1-es, míg a VSD ellen 0-3-as győzelmet aratott Sitku Tamara együttese.


Első mérkőzésünk a Kecskemét csapata ellen volt, melyet nyertünk 2:1re, második pedig a Dunakanyar ellen melyen 3:0-as győzelmet arattunk.
Nagyon büszke vagyok a lányokra, nagyon sokat fejlődtek az év folyamán ami megmutatkozik a játékban. Örülök, hogy mindenki tudtam játéklehetőséget adni a mérkőzések folyamán.
-mondta Sitku Tamara, a csapat edzője.

Moravszki Gyula és Moravszki Gyuláné tanítványai Gödöllő felé vették az utat. Ők a Röak Kaposvár ’A’,valamint a Szombathelyi SI/HVSE ’A’ gárdjával mérkőztek meg.

  • Nagyon fontos 2 győzelmet arattunk a hétvégén a Kaposvár és a Szombathely csapatai ellen, amellyel a ranglista 4.helyére kerültünk. Örülök, hogy mindenkinek sikerült játéklehetőséget adni a mérkőzések során. Büszke vagyok a lányokra, hogy végig fegyelmezetten és koncentráltak játszottak.- mondta Moravszki Gyuláné, edző.

Dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Gyermek Bajnokság

2020.január 12.

Eredmények:

Nyíregyházi Sportcentrum ’B’ – Kesi  ’A’ 2-1

Nyíregyházi Sportcentrum ’A’  – RÖAK Kaposvár ’A’ 3-0

VSD – Nyíregyházi Sportcentrum ’B’ 0-3

Szombathelyi SI/HVSE ’A’ – Nyíregyházi Sportcentrum ’A’ 0-3

A Nyíregyházi Sportcentrum ’B’ csapata

Szabó Réka, Csóka Eszter, Halmos Petra, Hegedűs Fanni, Czene  Dorka, Nagy Effi, Schmidt Boglárka, Tolnai Janka, Földi Boglárka, Szécsi Panna, Fodor Sára, Márton Szabina

Edző:  Sitku Tamara

A Nyíregyházi Sportcentrum ’A’ csapata

Farkas Réka, Sitku Panna, Farkas Gréta, Daniló Alexandra, Fórizs Flóra, Klebersz Lili, Birta Zoé, Szücs Golda, Szendrei Hanna, Székely Eszter, Racskó Mira, Mezősi Laura

Edző: Moravszki Gyula, Moravszki Gyuláné