A London United azért a horogra akadt
A London United azért a horogra akadt
Bedobták a mélyvízbe a Nyíregyházi Sportcentrum U18-as fiúcsapatát, amely valójában inkább U16-os, sőt 2003-as születésű gyerekek is helyet kaptak benne a lengyelországi Przemyslben…
Már a jövőt is szem előtt tartották, amikor fiatalabb csapattal utaztak Przemyslbe a sportcentrumos kosarasok.
Bedobták a mélyvízbe a Nyíregyházi Sportcentrum U18-as fiúcsapatát, amely valójában inkább U16-os, sőt 2003-as születésű gyerekek is helyet kaptak benne a lengyelországi Przemyslben, ahol Boczkó Ádám edző irányításával az európai ifjúsági kosárlabda-liga (EYBL) közép-európai divíziójában, a junior korosztályban szerepeltek. Ennek felső korhatára az 1998-as korosztály, vagyis nem ritkán öt évvel idősebb és húsz-harminc centivel magasabb játékosok közlekedtek a pályán a sportcentrumosokkal szemben.
– Ebben az évben beugróként vállaltunk két fordulót az EYBL-ben, a mostani hétvégén a felnőtt csapatban is szereplő juniorjaink bajnoki meccse miatt jutottak szóhoz a fiatalabbak – mondta Sitku Ernő, a Nyíregyházi Sportcentrum élsportigazgatója. – De a csapat dicséretére válik, hogy éppúgy volt egy győztes meccsük, mint amikor november végén az idősebbekkel szerepeltünk ugyanezen a tornán az ugyancsak lengyelországi Szczecinben. Két és fél nap alatt négy meccset játszani nagyon megerőltető, főleg, hogy fizikálisan erősebb ellenfelekkel találkoztak. Ugyanakkor a csupa a színesbőrű játékos mellett litván légióst is bevető londoniak ellen szerzett győzelem mellett másik két meccsen is tisztesen helytálltak, a házigazda Przemysl ellen pedig a kétszázöt centiméteres játékosokból álló centersor szétzilálta a mieinket. Szeretnénk, ha a sor folytatódna, és újabb saját nevelésű kosárlabdázók épülnének be a felnőttcsapatunkba, vagyis a legtehetségesebb játékosainkat a felnőtt kosárlabdának neveljük, az oda vezető úton pedig szükség van a nemzetközi meccsekre és az olyanokra is, amikor fizikálisan erősebb ellenfelekkel kell játszani.
Ezzel a nyíregyháziak EYBL szereplése véget ért – összességében két győzelemmel és hat vereséggel. Sitku Ernő elmondása szerint a következő bajnoki évben jobban előkészítve, két csapattal is részt vesznek majd a sportcentrumosok a sorozatban, és akkor már mindenki a saját korosztályában játszhat majd.
Európai ifjúsági kosárlabda-liga (EYBL)Közép-európai divízió, junior korcsoport, Przemysl (Lengyelország)Nyíregyházi Sportcentrum–London United (angol) 74–73 (19–11, 15–25, 18–19, 22–18)
NYSC: Kurucz Á. 16/12, Bodnár B. 14/3, Nagy D. 15, Karakó 2, Bolden 18. Csere: Hengsperger 5/3, Nagy M. 2, Végső, Bogár P., Tömöri 2, Magyari. Edző: Boczkó Ádám.Hensfort Przemysl (lengyel)–Nyíregyházi Sportcentrum 110–33 (32–4, 27–9, 22–13, 29–7)
NYSC: Kurucz Á. 8, Bodnár B. 11/3, Hengsperger, Nagy D. 9/3, Bolden. Csere: Végső, Nagy M. 2, Karakó, Tömöri, Bogár P., Ferencz B. 3/3, Magyari. Edző: Boczkó Ádám.Keila KK (észt)–Nyíregyházi Sportcentrum 78–57 (20–16, 14–16, 25–17, 19–8)
NYSC: Kurucz Á. 3/3, Bodnár B. 4, Nagy D. 21/6, Karakó 4, Bolden 21. Csere: Hengsperger 2, Nagy M., Végső, Bogár P. 2, Ferencz B., Tömöri, Magyari. Edző: Boczkó Ádám.ROSA Piotrowka Radom (lengyel)–Nyíregyházi Sportcentrum 67–48 (10–12, 17–7, 16–18, 24–11)
NYSC: Kurucz Á. 8/6, Bodnár B. 7, Nagy D. 4, Karakó, Bolden 4. Csere: Hengsperger 9/3, Végső 12/9, Bogár P. 2, Nagy M. 2, Tömöri. Edző: Boczkó Ádám.
Forrás:szon.hu