Triplák nélkül nem is vezethettek
Triplák nélkül nem is vezethettek
Olyan csapat még nem nyert kosármeccset, amely egyetlen pillanatig sem vezetett (bár ez egyszer pont az NYKK-nak, majdnem sikerült, amikor évekkel ezelőtt Sopronban időn túli büntetőkkel egyenlített ki, és a ráadásban győzött), és olyan se nagyon, amelyik három és fél negyeden keresztül egyetlen triplát sem dob.
Végig az eredmény után rohant Jászberényben a Marso-NYKK, amely a 11. helyen zárta az alapaszakaszt.
Olyan csapat még nem nyert kosármeccset, amely egyetlen pillanatig sem vezetett (bár ez egyszer pont az NYKK-nak, majdnem sikerült, amikor évekkel ezelőtt Sopronban időn túli büntetőkkel egyenlített ki, és a ráadásban győzött), és olyan se nagyon, amelyik három és fél negyeden keresztül egyetlen triplát sem dob.
Márpedig az alapszakasz utolsó fordulójában, Jászberényben fellépő Marso-NYKK egyetlen pillanatig sem állt jobban ellenfelénél és az első sikeres távoli találatát akkor érte el, amikor már 25 ponttal vezetett a házigazda. Pedig a hármasoknak kiemelt jelentősége lehetett volna ezen a meccsen, hiszen a Jászberény fő fegyveréről van szó, ezt nyomatékosítva az első negyedben dobtak is ötöt.
Jegyzőkönyv
Jászberényi KSE–Marso-Nyíregyháza KK90–69 (25–20, 16–15, 21–14, 28–20)
Jászberény, 500 néző, v.: Cziffra, Makovsky, Rácz Zs.
Jászberény: Ware 25/12, Horváth Á. 11/9, Kerpel-Fronius 14/6, Cseh 13, Dramicsanyin 23/6. Csere: Sonyák 2, Szögi 2, Mladenovics, Nárai, Szappanos, Répási. Edző: Bencze Tamás.
NYKK: Savic 5/3, Taylor 17, Vaszojevics 11/3, Nagy K. 5, Kolarics 4. Csere: Radenkovics 21, Molnár M. 4, Helmeczi 2, Kósa T., Czura. Edző: Sitku Ernő.
Az eredmény alakulása, 5. perc: 13–6, 9.: 20–18, 15.: 30–26, 17.: 37–27, 22.: 44–35, 23.: 47–41, 28.: 58–47, 31.: 62–51, 34.: 74–51, 36.: 80–55.
Forrás: szon.hu