Most nem lehet hibázni!
Most nem lehet hibázni!
A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata eddig szigorúan tartotta magához ahhoz a trendhez, hogy nyert, amikor nyernie kellett – vesztett, amikor a tabellán magasabb jegyzett bajnoki riválissal hadakozott. Nos, a nyírségiek péntek este (18 óra) esedékes hazai összecsapása győzelemmel kecsegtet
Felesleges izgalmaktól kímélheti meg magát a Fatum-Nyíregyháza, ha pénteken nyer hazai pályán.
A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata eddig szigorúan tartotta magához ahhoz a trendhez, hogy nyert, amikor nyernie kellett – vesztett, amikor a tabellán magasabb jegyzett bajnoki riválissal hadakozott. Nos, a nyírségiek péntek este (18 óra) esedékes hazai összecsapása győzelemmel kecsegtet, elvégre a bujtosi csarnokba érkező Jászberény a nyolcadik helyen tanyázik. Persze, ha minden ilyen egyszerű lenne…
Már csak azért sem, mivel meglehetősen nagy a tülekedés a felsőházi rájátszásra jogosító pozíciókért. Noha a hazaiak hatodik pozíciót uralják immár hosszú hónapok óta, még a kilencedik MTK is besurranhat. Sőt, fokozni is tudjuk az izgalmat, az alapszakaszból hátralévő három körben még a fővárosiakkal is találkoznak a szabolcsiak. de még ne rohanjunk ennyire előre!
– Mindenki átérzi és tudja, mennyire fontos ez a meccs számunkra – szögezte le Kőhalmi Richárd, a Fatum-Nyíregyháza edzője. – Noha még három mérkőzésünk van hátra az alapszakaszból, amit nem árt szem előtt tartani, természetesen leginkább a soronkövetkező feladatra koncentrálunk. Nyilvánvalóan feltérképeztük a Jászberényt, ennek ellenére azt mondom, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, stabil, koncentrált teljesítményre lesz szükség a győzelem érdekében. Az biztos, most nem lehet hibázni.
Forrás: szon.hu