Győztes oldalra fordulhat a kocka
Győztes oldalra fordulhat a kocka
A Pécs elleni bemutatkozást vegyük ráhangolásnak, azóta viszont három győzelem, majd három vereség a Marso-NYKK mérlege Sitku Ernő vezetőedző irányításával.
A kaposváriak játékoscseréje után nem lett egyszerűbb a szombaton hazai környezetben fellépő Marso-NYKK dolga.
A Pécs elleni bemutatkozást vegyük ráhangolásnak, azóta viszont három győzelem, majd három vereség a Marso-NYKK mérlege Sitku Ernő vezetőedző irányításával. Jó lenne, ha újra fordulna a kocka, és a felsőházba igyekvő Kaposvár elleni szombati (kezdés 18 órakor) hazai bajnokival újabb győzelmi sorozat venné kezdetét. Ehhez azonban, nem kétséges, olyan bravúr kellene, mint amilyen a Sopron legyőzése volt jó egy hónappal ezelőtt.
– A győzelmek idején éppenséggel jobb volt a hangulat a csapatnál, mint ezen a héten, de azt azért érezni, hogy a játékosokban dolgozik a bizonyítási vágy és a bizonyítási kényszer – adott helyzetjelentést az élvonalbeli nyíregyházi férficsapat vezetőedzője. – Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a Kaposvár remek csapat, a kezdő ötöse alapján talán még attól is jobb, ahogy most áll. Bevallom, elsőre én is örültem, amikor hallottam, hogy Wayne Chism távozik, mert úgy gondoltam, ha pótolni tudják, olyan szintű játékost nem tudni hozni, mint az amerikai. Erre elővarázsolták Bennet Davist, akit jól ismerünk, és tudjuk róla, hogy jobb kosaras, mint Chism. Ráadásul intelligenciája révén könnyen beépíthető a csapatba, azt játssza, amit kérnek tőle, tehát a somogyiak játékoscseréjével nem lett egyszerűbb a dolgunk, sőt…
(A teljes cikket elolvashatja a kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország 2014. február 22-i számában.)
Forrás: szon.hu