Ismerőssel érkezik a Kaposvár
Ismerőssel érkezik a Kaposvár
Miután a Marso-NYKK utolsó előtti alapszakaszbeli bajnokiján, szombaton a Kaposvárt fogadja, elsőre nem hangzott rosszul, hogy a somogyiak centere, a 16 mérkőzésen 20,7 pontot átlagoló (ezzel harmadik a rangsorban)
A távozó Wayne Chism helyére Bennet Davist szólította a soraiba az NYKK szombati ellenfele.
Miután a Marso-NYKK utolsó előtti alapszakaszbeli bajnokiján, szombaton a Kaposvárt fogadja, elsőre nem hangzott rosszul, hogy a somogyiak centere, a 16 mérkőzésen 20,7 pontot átlagoló (ezzel harmadik a rangsorban) valamint az értékindex-rangsort 35.32 ponttal vezető WayneChism összecsomagolt, és a Fülöp-szigetekre távozott.
Csakhogy a kaposváriak számítottak az elégedetlenkedő légiós lépésére, és máris pótolni tudták a középjátékost. Ráadásul olyan centerrel, akit Nyíregyházán is jól ismerünk, hiszen BennetDavis a tavalyi bajnokságban 22 bajnokin erősítette az NYKK-t, és 16.5 pontos átlaggal, 6.5-ös lepattanóval valóban a csapat egyik legjobbja volt. Davis tavaly a középszakasz közben távozott, a vezetőség ugyanis nem gördített akadályt az anyagilag jóval kecsegtetőbb PuertoRico-i ajánlat megvalósulása elé. A példás bahamai sportember azóta játszott már Izraelben, sőt a szomszédos Horvátországban is, ahol az ABA-ligában szereplő KKZadar színeiben szerepelt.
Szombaton ismerős helyen mutatkozik be harmadik magyarországi klubjában (az NYKK előtt játszott már Körmenden is), hiszen a bentmaradásért küzdő nyíregyháziak ellen ölti elsőként magára a felsőházba pályázó somogyiak mezét.
Forrás: szon.hu