![Savaria nem jött össze Savaria nem jött össze](https://nyiregyhazisc.hu/wp-content/uploads/bc53d507c26770e8f294fcbf92ef0864_XL.jpg)
![Savaria nem jött össze](http://nyiregyhazisc.hu/media/k2/items/cache/bc53d507c26770e8f294fcbf92ef0864_XL.jpg)
Nehéz hétvégén vannak túl az U23-as nyíregyházi kosarasok. A Nyírsuli-NYKK csapata idegenben, a szombathelyiekkel lépett pályára.

-Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Szombathely nagyon jó utánpótlás bázissal rendelkezik. A mérkőzés elejét rossz ritmusba kezdtük, de a harmadik negyedre felzárkóztunk. Sajnos Czura Attila megsérült az első félidőben és hiányoztak a pontjai. – mondta el Siska János, a csapat edzője.
A hétvégén már hazai terepen mérkőzik meg a nyírségi utánpótlás kosárcsapat a Kaposvárral. Ők a Nyírsuli-NYKK mögött állnak a tabellán, ezért lenne fontos a győzelem.
– A hétvégi mérkőzésen sérülése miatt még nem játszik Varga Marci és Czura Attila, így a fiatalok ismét több játéklehetőséghez jutnak.- tette hozzá a nyíregyháziak edzője.
Falco KC Szombathely – Marso NYKK: 79-64
Legjobb dobók:
Kósa Tamás: 20/9Czura Atiila: 10Skorcov Gergő: 9Szondi Ákos: 9Vida Zoltán: 8/6