Fitt-Város! Máthé Dominik: büszke vagyok, hogy Nyíregyházán születtem!

Nyíregyházán, a szülővárosomban sokan tudják, hogy itt születtem, amire rettentő büszke vagyok, az ország többi részén lévő szurkolók sokszor balatonfürediként azonosítanak, hogy ott lettem NB I-es játékos és az ottani klubtól hívtak meg először a magyar válogatottba.

Nyíregyháza nekem a szívem csücske, hiszen itt születtem, ott kezdtem el a Bem Iskolában Ungvári Sándor edző irányításával kézilabdázni, szüleim, nagyszüleim jelenleg is ott élnek. Ha tehetem, sokszor utazom haza, a főtéren szeretek sétálni, s természetesen nem hagyom ki a Sóstó Zoo-t sem, ami a világ egyik legjobb helye.

A kézilabda a mindenem, szeretnék majdnem 40 éves koromig játszani. Most két nagyon fontos dolog van az életemben: az egyik, hogy a tavalyi súlyos sérülésem, a keresztszalag szakadás után teljesen rendben legyek, most a sérült térdem 92-95 százalékos állapotban van, a másik, hogy a magyar válogatottal sikerrel vegyük a jövő márciusi olimpiai selejtezőt, s kijussunk a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokra.

Jelenleg a PSG ( (Paris-Saint-Germain) csapat tagjaként a francia bajnoki címre hajtunk, illetve szeretnénk a júniusi kölni final4-ba bejutni, s ott sikerrel szerepelni.

Nyíregyháza, Budapest, Balatonfüred, a norvég Elverum, majd Párizs, a PSG (Paris-Saint-Germain) az eddigi pályafutásom állomásai. Jelenleg az első évemet töltöm a PSG-nél, szerződésem 2 plusz 1 évre szól, a terveim szerint 5-6 évig szeretnék a PSG-ben játszani.

Sokan kérdezik, mi az úgymond siker titka? Motiváció és folyamatos edzésmunka, itt nincs lazítás, maximum 1 napra, utána ismét jönnek a kemény edzések, ahol már nem kell senkinek noszogatni, magamtól csinálom 100 százalékra az edzéseket. Nagyon fontos a szülői, a megfelelő edzői háttér, de ehhez kell az a tudatosság, az a hit, amivel győztesként tudsz pályára lépni. Ha ez bárkiben benne van, akkor bármelyik sportban ott lehet az élvonalban.

Nekem az életem a sport! Ha neked is fontos a mozgás, akkor gyere el te is a Continental Arénába május 1-jén!