Tarjányi István aranyérmes – Jövő héten kezdődik az Európa-bajnokság

Egerben november 17-20-ig rendezték meg Kerekesszékes Vívó Világkupát. A Nyíregyházi Sportcentrum sportolója az első versenynapon párbajtőrben is szép eredményt ért el, viszont a szombaton kardban már nem talált legyőzőre. A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője minderről kedden, a Continental Arénában tartott sajtótájékoztatón beszélt.

Még mindig nem tudom felfogni, hogy egy ilyen erős mezőnyben sikerült aranyérmet nyernem. Nagyon kemény mérkőzéseim voltak. A  paralimpiai bajnok Castro is az ellenfelem volt, akit még hazai környezetemben nem tudtam legyőzni.

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőjének sokat jelentett, hogy hazai rendezésű versenyen tette meg az első lépést a párizsi paralimpia felé.

  • Jövő héten utazunk Varsóba az Európa-bajnokságra. Ez a sikeres szerepelés a kupán mentálisan most nagyon jól jön, de most nem szabad hátradőlnünk, mert ettől kezdve mindenki Istvánt akarja majd legyőzni. Most próbálják majd kitalálni ellene taktikákat.  – mondta Pákey Béla, István edzője.

A nyíregyházi vívó felkészülésében sokat segít Fancsaliné Gabriella, gyógytornász és Nagy István, sportpszichológus is.  Az egri versenyen Tarjányi István mellett még egy nyíregyházi versenyzőért szoríthattunk. Csépke Bencének ez volt első komolyabb világkupa versenye és remek vívással a direktkiesés táblára került.

Fotó: www.nyiregyhaza.hu