Bronzérmes lett Tarjányi István

Szeptember 22-25-ig az olaszországi Pisa adott otthont a Kerekesszékes Világkupa Sorozat Versenyének. A Nyíregyházi Sportcentrum vívója, Tarjányi István kardban lett bronzérmes.

A kedden, a Continental Arénában tartott sajtótájékoztatón Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője kiemelte, hogy nagyon büszke a nyíregyházi vívó eredményeire és továbbra is minden feltételt biztosítanak az eredményes versenyzéshez.

  • Nagyon motivált volt a versenyen István. Egy komoly ellenfelet sikerült megvernie,  ez a legnagyobb gratuláció. Október 1-től kezdődik a kvalifikációs időszak ami 2024. május 31-ig fog tartani. Ezen belül lesz 10 világkupa verseny, két Eb, ebben az évben és 2024-ben és 2023-ban a világbajnokság. Istvánnak én ehhez kívánok sok kitartást, komoly erőt. – nyilatkozta Pákey Béla edző a kedden tartott sajtótájékoztatón.
  • Nagyon boldog vagyok, hiszen a versenyen, ha lehet így mondani, „a pálya nem felém lejtett”. A francia ellenfelem  volt a legnehezebb. Én vezettem 12-11-re és a következő tust nekem adta a bíró, de az eredményjelzőn rossz helyre nyomták. A bírók korrigálták a tévedést, de ekkor már olyan mérges voltam, hogy három találattal gyorsan befejeztem a párharcot. Még egyszer szeretném megköszönni a Sportcentrumnak a támogatást, hogy a kiváló edzési körülményeket az Atlétikai Centrumban, ami hozzásegít, hogy maximálisan fel tudja készülni a versenyeimre. – mondta Tarjányi István.

A Nyíregyházi Sportcentrum kerekesszékes vívójának a következő nagy versenye november végén lesz Egerben.