A hétvégén a Nyíregyházi Sportcentrum utánpótlás röplabda csapatainál nagyüzem volt. Az U19-esek Szolnokra utaztak. A nyíregyháziak két mérkőzést játszottak a BVSC Zugló és a Szolnoki SPC gárdái ellen. Előbbi ellen 0-3-as győzelmet könyvelhettek el, míg a szolnokiak már keményebb diónak bizonyultak és 3-2-re nyerték a mérkőzést a hazaiak. Berényi Eszter együttese, az U19 II. osztályban már hazai pályán játszott három mérkőzést a Bem József Általános Iskola Tornacsarnokában. A Fatum-Nyíregyháza csapata az ÚSK Wildcats és a Tálent SE Szt. László gárdáját magabiztosan verte, míg a KSE Ifi Sárgákon már nem tudtak kifogni és vereséget szenvedtek 2-1-re. Az NBII-esek a Continental Arénában fogadták vasárnap az EVSI csapatát és jó játékka,l 3-0-s győzelemmel zárták a találkozót a nyíregyházi lányok.
Az U15-ösök Budapestre utaztak, ahol a BVSC-Zugló, valamint az UTE U15A gárdája ellen léptek pályára. A Nyíregyházi Sportcentrum játékosai bár szoros meccset játszottak a két csapat ellen, de így is megnyerték mindkét mérkőzésüket.
A Nyíregyházi Sportcentrum röplabda utánpótlása csapatainak ezzel zárult az esztendő, folytatás 2022-ben.
Eredmények:
U19 OIB I. osztály
BVSC Zugló – Nyíregyházi Sportcentrum 0-3
Szolnoki SPC – Nyíregyházi Sportcentrum 3-2
U19 OIB II. osztály
Fatum-Nyíregyháza – ÚSK Wildcats 3-0
KSE Ifi Sárga – Fatum-Nyíregyháza 2-1
Fatum-Nyíregyháza – Tálent SE Szt. László ’A’ 3-0
NBII – U21 ’E’ csoport
Nyíregyházi Sportcentrum – EVSI 3-0
U15 OGYB
Nyíregyházi Sportcentrum – BVSC-Zugló 3-1
UTE U15 A – Nyíregyházi Sportcentrum 2-3