Válogatottak

Barna Bianka Dorottya, Tajthy Milán és Hatházi Dóra is válogatott kerettag. A napokban hirdették ki a korosztályos úszóválogatott keretét a 2020/2021-es évadra. A Héraklész Bajnok válogatottban két nyíregyházi úszó Barna Bianka Dorottya és Tajthy Milán, a Héraklész Csillag válogatottban pedig Hatházi Dóra bizonyíthat.

Az úszóknál egy hét múlva rajtol a verseny szezon. Február 6-án a Városi Uszodában rendezi meg a Nyíregyházi Sportcentrum a II. NySc Kupa felkészülési versenyét, ahol a delfin korcsoporttól egészen a felnőtt korosztályig képviseltetik magukat az úszók. Február 20.-án már Debrecenbe utazik a NySC úszó szakágának apraja-nagyja a Hajós Alfréd Kupa I. fordulójára.

Márciusban pedig már igazi nagyüzem kezdődik az úszóknak. A hónap elején Miskolcon képviseltetik magukat az utánpótláskorúak a Testvérvárosok Kupáján. Március végén pedig következik a Magyar Bajnokság, ami már kvalifikációt jelent a május közepén Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra, illetve az Olimpiára.