Elindult a fedettpályás szezon – Bakosi Péter aranyérmet szerzett

Megkezdődött az atlétáknak a fedettpályás szezon. Bakosi Péter, a Nyíregyházi Sportcentrum magasugrója hosszú kihagyás után versenyzett először  a hétvégén. Az év első magasugró versenyét az MTK rendezte meg, ahol a nyíregyháziak atlétája a dobogó legtetejére állhatott fel.

Bakosi Péter 2.18 cm-es eredménnyel aranyérmet szerzett az MTK nyílt fedett pályás ugró versenyén
Fotó: Bakosi Béla
  • A koronavírus – járvány miatt nekünk is alkalmazkodni kellett a kialakult helyzethez. Sok versenyt eltöröltek, így Peti tavaly augusztus óta most versenyzett először.
  • A 2.18 cm-es eredmény teljesen megfelel az év első megmérettetésén.  A Magyar Bajnokságig még négy versenyt tervezünk. A következő már itt van a nyakunkon. Szerdán már a TSC-Geotech versenyén áll pályára, szombaton pedig következik a Budapest Bajnokság.  – mondta el Bakosi Béla, a NYSC magasugrójának edzője, aki hozzátette, hogy Bakosi Péter legkésőbb a Magyar Bajnokságon szeretné megugrani a 2.26 cm-es Eb szintet.

Eredmény:

      2. MTK nyílt fedettpályás ugró verseny

            1. Bakosi Péter Nyíregyházi Sportcentrum 2.18 cm

             2. Jankovics Dániel János MTK Budapest 2.15 cm

             3. Hodossy-Takács Sámuel  DSC-SI  2.12 cm

Fotó: Bakosi Béla, Makó Éva