Elérkezett a pillanat

A hétvégén, augusztus 8-9-én rendezik meg a jubileumi 125. Országos Atlétikai Bajnokságot a XIV. kerületi Lantos Mihály Sportközpontban.


A férfiak magasugró számában indul Bakosi Péter, aki 2013 és 2018 között minden bajnoki címet elnyert. A Nyíregyházi Sportcentrum magasugrója az elmúlt hétvégén a Budapest Open-en 2.17 méterrel nyerte meg a számát. Diszkoszvetésben a nők mezőnyében a többszörös magyar bajnok, egyetemi bajnok és válogatott Kerekes Dórának szurkolhatunk, míg a férfiaknál a tavalyi ezüstérmes Szikszai Róbert áll a dobókörbe. A súlylökőknél szintén mindkét nemben izgulhatunk egy-egy nyíregyházi versenyzőért. A nőknél a pár hónapja új technikával készülő Tucsa Veronika versenyez majd.

Tavaly négy számot a viharok és a nagy mennyiségű eső miatt félbe kellett szakítani. Így a férfiak súlylökők számát is, ahol idén is érdekelt a Nyíregyházi Sportcentrum Tóth Balázs személyében, aki 2020-ban a fedett pályás országos bajnokságon bajnoki címet nyert.


A hármasugróknál a nők és a férfiaknál is komoly küzdelmek vannak kilátásban. A férfiaknál a dobogós helyezésekért nagy csata várható. Nyíregyházi színekben indul a korábbi bajnok, idén a fedett pályás bajnokságon ezüstérmes Pál Robin, de szeretné megvédeni bajnoki címét a budapesti Galambos Tibor is. És persze jöjjenek a szintén dobogóra vágyakozók nevei: Iván Zsombor,Bánhidi Bence, Prekli Zoltán és Szendreffy Dániel személyében. A lányoknál sem fogják ingyen adni a legjobb helyezéseket a hármasugróknál. Nyisztor Petra, aki idén a dobogó második fokára állhatott fedett pályán, többek között a fedett pályás bajnokság győztesével Szűcs Szabinával, valamint a többszörös bajnok Hoffer Krisztinával versenghet.


Nem ejtettünk még szót a gyaloglókról. Hosszú idő után, bár nem az ő számában áll a rajtvonalhoz Helebrandt Máté, aki nagyon jó formában várja a bajnokságot. A nyíregyházi gyalogló az 5 kilométeres távon indul majd. Helebrandt Máté idén a csapatbajnokságon, a szuperliga döntőn, valamint Békéscsabán is elindul majd. Az olimpiai kvótáért csak 2021-ben szállhat ringbe.


Egy biztos, izgalmakban nem lesz hiány szombaton és vasárnap az országos bajnokságon, ahol a sportág krémje, a nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is sikeres versenyzőink küzdenek majd a legjobb helyezésekért, érmekért.


A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői:
Helenbrandt Máté
Nyisztor Petra
Bakosi Péter
Szikszai Róbert
Tucsa Veronika
Tóth Balázs
Pál Robin
Kerekes Dóra

Edzők:
Bakosi Béla
Cserpák Róbert
Kerekes László
Pokrovenszki József
Vas László