Irány az elődöntő

Kecskeméten találkozott szombaton az U17-es röplabdás korosztály, a Kocsis Pál Szakközépiskola adott  ugyanis  otthont az OSB második fordulójának.

A Nyíregyházi Sportcentrum együttese a RÖAK Kaposvár ’A’, a KESI ’A’ és a MAFC-Nikola Tesla csapatával mérkőzött meg. A  nyíregyháziak mindhárom gárda ellen győztes fejezte be a mérkőzéseket, ezzel pedig már biztosan elődöntős az NYSC U17 csapata.

  • November 17-én volt ennek a tornának az első fordulója. Győzelemi reményekkel indultunk erre a versenyre. A lányok minden  mérkőzéshez maximális hozzáállással, koncentrációval,  jó játékkal tudtak hozzáállni.  Az utolsó ütközetnél  már tudtuk, hogy csoportelsők vagyunk, így azok  is játéklehetőséget kaptak, akik korábban kevesebbszer és nagyon örülök, hogy ők is éltek a lehetőséggel és jól játszottak.  Nagy izgalommal várjuk  az elődöntő sorsolását! – mondta el a győztes hétvége után a csapat trénere, Erdősné Balogh Erika

Eredmények:

RÖAK Kaposvár ’A’ – Nyíregyház Sportcentrum 0-3

KESI ’A’ – Nyíregyházi Sportcentrum 0-3

Nyíregyházi Sportcentrum – MAFC – Nikola Tesla 2-1

Az NYSC U17-es csapat névsora
1. Tolnai Janka

2. Kostyál Tamara

3.  Harsányi Lili

4. Rufin Martinez Lilian

7. Daniló Alexandra

9. Tolnai Viktória

11. Kiss Fanni

12. Berettyán  Csilla

13. Muri Nóra Mónika

15. Bogár Dorina

16. Berkei Szonja

14. Elek Lili