Nyisztor Petra a hatodik ugrásával nyerte meg a hármast

Bakosi Péter hiányzott a Szuper Liga döntőjéről, két ezüstérem diszkoszvetésben.

Két atlétikai versenyt is rendeztek a hét végén a fővárosban. A felnőtt Szuper Liga és a Serdülő Liga döntőjében is ott voltak a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői.

Felnőttek és serdülők

A felnőtteknél egy arannyal és három ezüsttel tértek haza a mieink. Minden bizonnyal egy éremmel több lett volna a termés, ám Bakosi Péter Achilles-sérülése nem jött rendbe. Túl van a kivizsgáláson, az eredmények tükrében egy németországi specialista dönt majd az ­orvoslásról. Bakosi Béla tanítványai közül a hármasugró Nyisztor Petra nagy küzdelemben végzett az élen. A hatodik kísérletére hat centivel szárnyalta túl az addig vezető riválisát. A nők erős ellenszélben ugrottak, ami rányomta a bélyegét az eredményekre.

Pál Robin második

A férfiaknál Pál Robin szintén hármasban a második helyen zárt, miként Szikszai Róbert és Kerekes Dóra a diszkoszvetésben.

A serdülőknél a legelőkelőbb helyen a magasugrásban negyedik Lőw Gábor zárt, míg Kovács Roland két számban is indult. ML

Atlétika

Szuper Liga-döntő

Férfiak. Távolugrás: 7. Varga Péter Balázs (717). Hármasugrás: 2. Pál Robin (15.63). Súlylökés: 5. Kerekes László (15.93). Diszkoszvetés: 2. Szikszai Róbert (60.49), 4. Káplár János (54.65).

Nők. Hármasugrás: 1. Nyisztor Petra (12.50). Súlylökés: 6. Tucsa Veronika (12.34). Diszkoszvetés: 2. Kerekes Dóra (52.38), 5. Zsiga Kinga (43.87.).

Serdülő Liga-döntő

Fiúk. Magasugrás: 4. Lőw Gábor (171). Súlylökés (4 kg): 7. Kovács Roland (13.68). Diszkosz (1 kg): 8. Kovács Roland (41.08).
Lányok. Diszkoszvetés: 5. Vass Anett. (31.40)

www.szon.hu