Ezredek döntöttek a juniorváltó javára
Ezredek döntöttek a juniorváltó javára
Egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárták a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a hétvégi bajnokságokat. Igen, bajnokságokat, hiszen a fedett pályás ifjúsági és junior ob mellett most rendezték meg a felnőttek…
Az ugrók bronzhétvégét tartottak, a dobók Szombathelyen fagyoskodva értek el jó eredményeket.
Egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárták a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a hétvégi bajnokságokat. Igen, bajnokságokat, hiszen a fedett pályás ifjúsági és junior ob mellett most rendezték meg a felnőttek valamint a serdülők és újoncok téli dobóbajnokságát is.
Ami a fedett pályások illetik, egyrészt ők jártak jobban, hiszen a cudar időjárásból mit sem érzékeltek a BOK-csarnok létesítményében, és ott született meg a hétvége egyetlen NYSC-s elsősége is. Nem is akármilyen körülmények között, hiszen a Téglási Ákos, Béni Gergő Roland, Kovács Máté, Szabó Kristóf összetételű 4×200 méteres juniorváltó századra egyforma időt futott a másik futamban szereplő Vasassal. Végül az ezredmásodpercek döntöttek – a tavaly még az ifi korcsoportban szerzett bajnoki címűket ezennel megvédő nyíregyháziak javára. A versenyzők közül előbbi kettő Széles Imre, a két másik futó Szalka Géza tanítványa, így aztán Géza-napi ajándéknak is tökéletesen megfelelt a bajnoki arany.
A fedett pályás viadalon még további három nyíregyházi bronzérem született Bakosi Béla ugró tanítványainak jóvoltából: Balogh Csenge az ifik között hármasban, Varga Péter Balázs junior távolban, Széki Petra Diána pedig junior hármasban végzett a harmadik helyen. Az eredményeket tekintve is kitettek magukért, hiszen egyéni vagy legalábbis idei legjobbjukat érték el, és igaz ez azokra is, akik döntős eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet. Mint például az ifik között 200 méteren negyedik Balogh Levente vagy a juniorok sprinterszámában a B-döntőt megnyerő Béni Gergő Roland, aki a 7.20 másodperces idejével az A-döntőben negyedik lehetett volna.
Sokkal rosszabb körülmények között, fagyban és hatalmas szélben versenyeztek Szombathelyen a téli dobóbajnokság résztvevői. Éppen ezért tőlük tündöklést nem lehetett várni, de az éremszerzés terén azért lehetett számítani a nyíregyháziakra. Férfi diszkoszvetésben két sportcentrumos állhatott fel a dobogóra, bár Kerekes László edző akkor lett volna teljesen elégedett, ha a végül második Szikszai Róbert megnyeri a viadalt. Végül a hatvan méter fölé jutott Huszák János mögött végzett, míg Káplár Jánostól szép teljesítmény a harmadik hely.
Az pedig kifejezetten jó hír, hogy a tavalyi kálváriája után Kerekes Dóra magára talált, és diszkoszvetésben nemcsak az ezüstérmet szerezte meg, hanem a téli dobó Európa-kupára utazó válogatott csapattagságot is. Ezen az eseményen ugyancsak indulhat majd Szikszai Róbert is.
Egyéni csúcsoknak és további pontszerző helyezéseknek itt sem voltak híján a nyíregyházi színekben indulók, de a legpechesebb az újonc lányok között szereplő Czékó Boglárka volt, akinek súlylökésben mindössze két centin múlott a dobogós és további ötön az ezüstérmes helyezése.Országos bajnokságokA Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményeiFedett pályás ifjúsági és junior ob, Budapest
Ifjúsági
Fiúk
60 m: 6. Balogh Levente 7.40.200 m: 4. Balogh Levente 23.33.
Lányok
60 m: 10. Balogh Csenge 8.07.400 m: 6. Garai Graciána Csenge 1:03.09.800 m: 11. Garai Graciána Csenge 2:31.46, 14. Csonka Fanni 2:32.66.1500 m: 10. Csonka Fanni 5:47.6.Távolugrás: 16. Széki Dóra Anna 490.Hármasugrás: 3. Balogh Csenge 11.84, 11. Széki Dóra Anna 10.59.
Junior
Férfiak
60 m: 8. Béni Gergő Roland 7.20, 12. Szabó Kristóf 7.35.200 m: 4. Szabó Kristóf 22.89, 6. Béni Gergő Roland 22.92, 18. Sipos Balázs Béla 24.32.800 m: 11. Holecskó Máté 2:03.62.1500 m: 8. Holecskó Máté 4:32.23.Távolugrás: 3. Varga Péter Balázs 716.4×200 m: 1. Nyíregyházi Sportcentrum (Téglási Ákos, Béni Gergő Roland, Kovács Máté, Szabó Kristóf) 1:31.44.
Nők
Távolugrás: 12. Széki Petra Diána 473, 13. Nagy Boglárka 472.Hármasugrás: 3. Széki Petra Diána 10.91, 6. Nagy Boglárka 10.34.Téli dobóbajnokság, Szombathely
Felnőtt
Férfiak
Súlylökés: 4. Kerekes László 16.39, 6. Szikszai Róbert 15.19, 10. Káplár János 14.49, 17. Tóth Balázs 12.71.Diszkoszvetés: 2. Szikszai Róbert 59.52, 3. Káplár János 55.83.
Nők
Súlylökés: 5. Tucsa Veronika 12.75, 6. Kerekes Dóra 11.84.Diszkoszvetés: 2. Kerekes Dóra 51.61, 6. Zsiga Kinga 39.19.
Serdülő fiúk
Súlylökés: 6. Czabán Áron 13.20.Diszkoszvetés: 7. Czabán Áron 29.64.
Serdülő lányok
Súlylökés: 11. Vass Anett 9.52.
Újonc fiúk
Súlylökés: 7. Szabados Marcell 9.00, 10. Szabó Ákos 8.59.Diszkoszvetés: 6. Szabó Ákos 21.25.
Újonc lányok
Súlylökés: 4. Czékó Boglárka 10.40.Diszkoszvetés: 5. Czékó Boglárka 20.15.
Forrás:szon.hu