NRK: nem tudnak hibázni
NRK: nem tudnak hibázni
A hosszú hétvége nem éppen pihentető a Fatum-Nyírsuli-NRK élvonalbeli női röplabdacsapata számára. Pénteken mindjárt Jászberényben akadt „munkája” a nyíregyházi együttesnek, amely az újonc, a nyári nagy erősítési akció következtében jelentősen megacélosított házigazdával próbált
A Fatum-Nyírsuli-NRK hatodik mérkőzését is megnyerte – vasárnap jön a Csaba.
A hosszú hétvége nem éppen pihentető a Fatum-Nyírsuli-NRK élvonalbeli női röplabdacsapata számára. Pénteken mindjárt Jászberényben akadt „munkája” a nyíregyházi együttesnek, amely az újonc, a nyári nagy erősítési akció következtében jelentősen megacélosított házigazdával próbált meg kibabrálni. Sikerült, még ha nem ez nem is volt könnyed babazsúr.
Olyannyira nem, hogy a vendégek ötszettes, két órás csatában kényszerítették térdre ellenfelüket.
Mindenesetre bravúrgyőzelem ez a javából, a három légióst felvonultató Berényt lelkes és jó mezőnyjátékkal sikerült felőrölni a látogatóknak, akik így továbbra is hibátlanul menetelnek – hatból hat meccset nyertek eddig.
A Fatum-Nyírsuli-NRK vasárnap is pályára lép, amikor a bujtosi csarnokban (17 óra) a bajnoki címvédő Békéscsabát fogadja.
Röplabda: NB I., női6. fordulóJászberény–Fatum-Nyírsuli-NRK 2:3 (-23, 18, -18, 7, -8)Jászberény, 400 néző, v.: Mezei Z., Pócze A.NRK: Erdős Zs. 4, Sikos P. 14, Vén E. 11, Ribeiro 19, Hengsperger 3, Roma F. 11. Csere: Boros F. (liberó), Sitku T., Andrejkovics A. 4, Berényi E. Edző: Kőhalmi Richárd.
MesterszemmelKőhalmi Richárd: – Nagy küzdelemre számítottunk, mint bebizonyosodott, nem alaptalanul. A csapat mindent megtett a győzelemért, másként ez nem sikerülhetett volna.
Forrás: szon.hu