Sima, mint az országút
Sima, mint az országút
Az már az ötödik fordulóra rendelt, Palota RSC elleni összecsapás előtt garantált volt, hogy a Fatum-Nyírsuli-NRK győzelem esetén tovább uralja az élvonalbeli női röplabda bajnokság tabelláját.
Biztosan nyert és továbbra is a tabella élén a Fatum-Nyírsuli-NRK.
Az már az ötödik fordulóra rendelt, Palota RSC elleni összecsapás előtt garantált volt, hogy a Fatum-Nyírsuli-NRK győzelem esetén tovább uralja az élvonalbeli női röplabda bajnokság tabelláját. Az pedig kiváltképp a nyíregyháziak mellett szólt, hogy a bujtosi csarnokban a sereghajtóval (amely minden eddigi meccsét elbukta…) szemben lépett parkettre.
Nos, aki izgalomra vágyott ezen az összecsapáson, az nagyot tévedett. Az első habkönnyen megnyert szett után ugyan a második etapban némileg megizzadt a házigazda: 8:4-re még a vendégek vezettek, majd csakhamar helyreállt a világ rendje. SikosPetra, és az immár frontember titulust vastagon kiérdemlő brazil, Ribeiro tett róla, nehogy jól érezzék magukat a látogatók. Akiknek olyannyira sikerült elvenni a kedvét, hogy a harmadik játszma ismét sima volt, mint az országút. Vagyis az történt, amit mindenki remélt: nyert az NRK, szólt a taps.
Röplabda: NB I. nőiFatum-Nyírsuli-NRK–Palota RSC 3:0 (13, 19, 12)Bujtosi csarnok, 680 néző, v.: Jámbor, Adler.
NRK: Ribeiro 16, Erdős Zs. 5, Roma F. 10, Sikos P. 12, Andrejkovics A. 4, Vén E. 6. Csere: Berényi E. 1, Hengsperger A. 2, Sitku T. Edző: Kőhalmi Richárd.
Palota: Nyuka 2, Szűcs A. 3, Hegedüs A. 6, Szikszai 6, Petrási 7, Lászlop 5. Csere: Hajagos (liberó). Edző: Fodorné Kastner Veronika.
MesterszemmelKőhalmi Richárd: – Nem játszottunk felszabadultan, de azt gondolom, amikor kellett, oda tette magát a csapat.Fodorné Kastner Veronika: – Gratulálok a Nyíregyházának.
Forrás: szon.hu