Trizner Olivér első, Cserfalvi Olaf második
Trizner Olivér első, Cserfalvi Olaf második
Kiemelkedő teljesítményt értek el a Nyírsuli úszói a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden. A korosztályos események keretében 2021 méteren a 2001-es születésűek között első lett a nyíregyházi Trizner Olivér (26,39), míg a 2004-nél Cserfalvi Olaf másodikként úszott be (31:13).
Kiemelkedő teljesítményt értek el a Nyírsuli úszói a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden.
A korosztályos események keretében 2021 méteren a 2001-es születésűek között első lett a nyíregyházi Trizner Olivér (26,39), míg a 2004-nél Cserfalvi Olaf másodikként úszott be (31:13). A fiatal úszók versenyét megelőzően került megrendezésre a Nyíltvizi Úszó Európa, valamint a magyar bajnokság is. Az egész napos rendezvénynek az árnyoldala, hogy többen fertőzést kaptak – így a nyíregyháziak is – akik magas lázzal, hányással és hasmenéssel küzdenek. Több fiatalt jelenleg is kórházban ápolnak, illetve otthon lábadoznak. A Nyírsuli Kft. ezúton is jobbulást kíván minden sportolójának!
A MÚSZ facebook elérhetőségén a közleményében a következőket írta:
“A MÚSZ ezúton jelzi, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) és a sportág honi szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt két alkalommal – egy héttel a rajt előtt, illetve a verseny előtti időszakban – megvizsgáltatta a víz minőségét. A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Kémiai, Toxigológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött, mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására. A fentiek ellenére a Magyar Úszó Szövetség sajnálattal veszi tudomásul a történteket, és az illetékeseknél megteszi a szükséges lépéseket, melynek eredményéről tájékoztatja a közvéleményt.”