Ki Ausztriában, ki Dél-Afrikában
Ki Ausztriában, ki Dél-Afrikában
Több mint húsz ország sportolói vettek részt a hagyományos bécsi fedett pályás versenyen, amelyet a Dusika-sportcsarnokban rendeztek meg. Az indulók között szép számban voltak magyarok is, és három Nyírsuli-versenyző is rajthoz állt.
 
Ónodi Dávid döntőt futott Bécsben, ugyanott Palásti Luca nyolcadik lett, hárman melegebb éghajlaton.
Több mint húsz ország sportolói vettek részt a hagyományos bécsi fedett pályás versenyen, amelyet a Dusika-sportcsarnokban rendeztek meg. Az indulók között szép számban voltak magyarok is, és három Nyírsuli-versenyző is rajthoz állt. Széles Imre tanítványai közül Ónodi Dávid 60 méteren az ötödik lett, úgy, hogy előbb megjavította, majd beállította egyéni legjobbját (6.86). Ugyanitt Vas Dávid futamában 7.06-ot teljesített. Palásti Luca 400 méteren lett nyolcadik, egyetlen századdal elmaradva (56.32) eddigi fedett pályás legjobbjától.
Másik három Nyírsuli-atléta már a világ másik végén tartózkodik. A két diszkoszvető, a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert és Káplár János valamint a gyalogló olimpikon Helebrandt Máté, illetve előbbi kettő edzője, Kerekes László sikeresen megérkezett a dél-afrikai Potchefstroomba, ahol február 13-ig vsznek részt meleg égövi edzőtáborozáson.
(Részletesebben a kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország 2014. január 30-i számában.)
Forrás: szon.hu