Dolgozni csak pontosan, szépen
Dolgozni csak pontosan, szépen
Az első félidőben még nem játszottunk elég keményen, nagyszünet után viszont olyan tűzzel kosárlabdáztunk, és olyan szintű csapatjátékot nyújtottunk, amit edzőnk, Sitku Ernő is elvár tőlünk
„Minden az edzéssel kezdődik” – vallja az NYKK utóbbi időben kiválóan teljesítő játékosa, Derek Hall.
– Az első félidőben még nem játszottunk elég keményen, nagyszünet után viszont olyan tűzzel kosárlabdáztunk, és olyan szintű csapatjátékot nyújtottunk, amit edzőnk, Sitku Ernő is elvár tőlünk – ecsetelte a Zalaegerszeg elleni meccsen történteket DerekHall, a Marso-NYKK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának magasbedobója. – Utóbbi alátámasztásához csak annyit, hatan is elértük a tízpontos határt, ha ez így lesz, akkor valamennyi mérkőzésünkön lehet esélyünk a győzelemre. Még idegenben is. Nemcsak nekünk, játékosoknak, hanem a szakmai stábnak is kemény hete volt, hiszen a Zalaegerszegnél történt edzőváltást követően nem tudtuk, hogy milyen új elemeket vetnek be támadásban. A meccs során azonban egyre jobban megismertük az ellenfél játékát, sokat alkalmaztuk a zónavédekezést, ami szorult helyzetbe hozta őket.
(A teljes cikket elolvashatja a kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország 2014. január 29-i számában.)
Forrás: szon.hu