Csapatmunka, egyéni remekléssel
Csapatmunka, egyéni remekléssel
Jött Bam, és bumm-bumm! A Marso-NYKK hátvédje a Sopron elleni bajnokin úgy játszott, mint korábbi szombathelyi és első nyíregyházi időszakában (2009-2010-ben), illetve ahogy a visszatérése után Zalaegerszegen bemutatkozott.
 
A Sopron ellen extra napot fogott ki Jara Rubin Doyne, de legközelebb talán másoknak jön így ki a lépés.
Jött Bam, és bumm-bumm! A Marso-NYKK hátvédje a Sopron elleni bajnokin úgy játszott, mint korábbi szombathelyi és első nyíregyházi időszakában (2009-2010-ben), illetve ahogy a visszatérése után Zalaegerszegen bemutatkozott.
Jara Rubin Doyne, alias Bam 16 mezőnykísérletéből tízet értékesített, azon belül is hét távoli dobásából ötöt küldött a helyére a nyíregyházi élvonalbeli férficsapat által 73–63-ra megnyert mérkőzésen. A hazaiak közül egyedül ő tudott triplát dobni, azok többségét a legjobb időszakra, a meccset eldöntő periódusra tartogatta, végül 28/15 ponttal zárt.
– Nagyon kemény mérkőzés volt – emlékezett vissza a győzelemmel végződő találkozóra Jara Rubin Doyne. – A Sopron nagyon keményen játszott, és ugyan tíz ponttal nyertünk, de cseppet sem volt könnyű dolgunk. Ismét rengeteg segítséget kaptunk a szurkolóktól, és bár edzőnk, Sitku Ernő kiemelte az én szerepemet, azért azt se hallgassuk el, hogy társaim is remek teljesítményt nyújtottak. Igazi csapatmunkát nyújtottunk, bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken is ugyanez lesz ránk a jellemző.
(A teljes cikket elolvashatja a kelet.hu-n vagy a Kelet-Magyarország 2014. január 22-i számában.)
Forrás: szon.hu