![Versenyzett az utánpótlás Versenyzett az utánpótlás](https://nyiregyhazisc.hu/wp-content/uploads/c910db2cadeb7dd44121f01e6d7b155d_XL.jpg)
![Versenyzett az utánpótlás](http://nyiregyhazisc.hu/media/k2/items/cache/c910db2cadeb7dd44121f01e6d7b155d_XL.jpg)
Szombaton került sor a Sport XXI. Utánpótlás nevelési program terem atlétikai versenyére a Nyírsuli Kft. atlétika szakágának szervezésében, a Nyíregyházi Főiskola Atlétika Csarnokában.

A jó hangulatú, vidám megmérettetésre nemcsak a megyéből, hanem a szomszéd régióból is érkeztek versenyzők, így Debrecenből és Szolnokról is jöttek a 10-13 éves atléták. A végeredmény alapján a Szolnoki SC-SI érdemelte ki az első helyezést, a Nyírsuli “A” csapata a második, a DSC-SI versenyzői a dobogó harmadik fokára állhattak fel. A negyedik helyezést elérő Nyírsuli “B”, valamint az ötödik DSC-SI “VK” lurkói is csak kevés ponttal maradtak le az első három helyzettől. A szórakoztató versenyről minden csemete oklevéllel és éremmel térhetett haza.
A verseny szervezőinek célja az volt, hogy minél több gyerekkel megszerettessék a mozgás örömét.