Idén is Streetball a Kossuth téren

Június 15-én, szombaton ismét a kosárlabdázásé a főszerep a Kossuth téren. Ebben az évben is Kőbánya és Szombathely után Nyíregyháza a harmadik állomása a sorozatnak. Az eseményt ezúttal is Vármegyei Kosárlabda Szövetség támogatja.

Immár ötödik éve, hogy a vármegyei szövetségi segíti a rendezést, és hogy ekkor ünnepeljük a Vármegyei Kosárlabdázás Napját. A csapatoknál a nevezési díj felét mi álljuk, kivételt képez a kenguru korosztály, hiszen nekik teljesen ingyenes a részvétel. Június 13-án éjféli lehet jelentkezni a streetballnet.hu oldalon, s szeretnénk, hogy ismét nagyon sokan legyünk a téren. A győztes csapatok ebben az évben is a budapesti döntőben mérettethetik meg magukat. -mondta el a kedden, a Continental Arénában tartott sajtótájékoztatón Dr. Mohácsi Máté, az Sz.-Sz.-B. Vármegyei Kosárlabda Szövetség elnöke, a Nyíregyházi Sportcentrum sportigazgatója.

Nyíregyházán közel három évtizedes hagyománya van a Streetball Fesztiválnak. A szervezők igyekeznek ezt a napot mindig színessé és változatossá tenni. Több korosztályban már reggeltől elkezdődnek a mérkőzések és a városban működő cégek képviselői is összecsapnak majd.

A Continental Arénának névadó szponzorai vagyunk és több sportágat is támogatunk. A vállalati kosárlabda mindig egy jó hangulatú, vidám összecsapás szokott lenni, kiváló alkalom a cégek közötti kapcsolattartásra. Idén is sok cég jelentkezett, így izgalomban sem lesz hiány a mérkőzések során. – mondta el Adorján Zoltán, a Contitech Magyarország Kft. ügyvezetője.

Szombaton a Kossuth téren már 8 órától lehet regisztrálni a versenyirodán. A mérkőzések és a kiegészítő programok mellett pedig ezen a napon adják át a Vármegyei bajnokságban résztvevőknek a díjakat is. A szervezők várnak mindenkit sok szeretettel, aki szereti a sportot és legfőképpen a kosárlabdázást.