Együttműködési megállapodást kötött a NYSC és az NYVSC.

Sajtótájékoztató keretében kötött egymással együttműködési megállapodást a Nyíregyházi Sportcentrum és az NYVSC. Minderre azért volt szükség, hogy utóbbi klub legjobb ökölvívói nagyobb eséllyel készülhessenek a 2028-as Los Angeles-i olimpiára. Kovács Richárd talán már nem szorul bemutatásra, a párizsi ötkarikás játékok ötödik helyezettje vállműtétjeiből lábadozik, de gőzerővel készül a következő idényre, míg a Petrimán testvérek sikert sikerre halmoznak, hiszen Patrícia már ötszörös korosztályos bajnok, míg Milán a minap szerzett magyar bajnoki címet.

A Sportcentrumnál is fókuszba kerül az olimpia
Az állami sportvezetés az LA 10 program keretében határozta meg az elvárásokat. Vagy tíz olimpiai aranyat kell szereznie a magyar csapatnak, vagy az első tízben kell végeznie a pontok tekintetében. Kiemelt vidéki egyesületként a Nyíregyházi Sportcentrum számára ezért is kiemelten fontos a jó szereplés.

A sikeredző Nagy Lajos a jövőben is az említettek trénere marad, de már mint a Sportcentrum alkalmazottja, miközben az utánpótlást ugyanúgy viszi majd tovább az NYVSC-nél.

– Hiszek a műhelymunkában, hiszen ebben eredményesek voltunk az elmúlt időszakban, ezt támasztja az is alá, hogy rengeteg a fiatal tehetségünk – mondta el a sajtóeseményen Tomasószki Laura, az NYVSC elnöke. – Nem csak az ökölvívóknál, hanem a súlyemelőknél is van olyan sportolónk, akiről biztos vagyok, hogy a jövőben még sokat hallunk. Ezt az együttműködést számos tárgyalás előzte meg, de biztos, hogy eredményesen tudunk majd együtt dolgozni.

Az együttműködésnek köszönhetően a bokszolók még jobb körülmények között dolgozhatnak. Kovács Richárd rehabilitációjában már most is segít a Sportcentrum. A klub ráadásul szeretne a jövőben nagyobb ökölvívó versenyeket is Nyíregyházára hozni, mint például az országos felnőtt bajnokságot.

– Kiemelten fontos számunkra, hogy a város és a vármegye sportolói minél jobb eredményeket érjenek el, ezért megkezdtük az egyeztetéseket más klubokkal. Most egy olyan megállapodást kötöttünk az NYVSC-vel, amely mindkét fél számára gyümölcsöző lehet

– mondta Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.