MÉRFÖLDKÖVEK

209 KILOMÉTER A BALATON KÖRÜL

Csapatépítés, közösségben, egységben az erőnk!

Sikeresen teljesítette az Közép-Európa leghosszabb futóversenyét csapatunk. 2026-ban 20. alkalommal rajtolt el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN UltraBalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthettek a résztvevők. Az UltraBalaton szépséges, persze sok esetben igen kegyetlen távja 209 kilométer volt.

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. csapata “NYSC” néven első alkalommal nevezett a versenyre. A felkészülés már hónapokkal korábban elkezdődött, amikor is a tagok elkezdték a felkészülést a közösségi futóversenyre. A szürke hétköznapokban ki-ki a maga módján és tempójában, szabadidejében egyénileg készült (leginkább futva) a NN UltraBalatonra. A kihívás nem mindennapi volt, hiszen 10-13 fős csapat kategóriában neveztünk és azt vállaltuk, hogy 26 órán belül csapatváltóban teljesítjük a távot.

A futók összetétele is rendhagyó volt hiszen nem élsportolók , hanem a Nyíregyházi Sportcentrumban dolgozó edzők, gyúró, fizioterapeuták, technikai és adminisztratív dolgozók mellett a NYSC menedzsmentje alkotta a 13 fős futó csapatot.

A futó hétvége “elsőbálozóként” úgy gondoljuk, hogy igen jól sikerült, hiszen bár nem az eredmény volt a fontos, de a hivatalos időeredmények alapján a – teljes mezőnyben 2655 csapatból a 906. helyen – kategóriánkban 2063 induló csapatból a 670. helyen végeztünk20 óra 27 perces időeredménnyel. Az idei NN UltraBalaton minden korábbi nevezési rekordot megdöntött.

A teljes nevezői létszám elérte a 35 100 főt, amely jól mutatja a rendezvény népszerűségét Magyarországon és nemzetközi szinten is. A futók ellátását 58 frissítő- és váltópont biztosította, miközben az útvonal több mint 50 balatoni települést érintett.

A verseny számunkra idén különleges jelentőséggel bírt, hiszen egybeesett a Nyíregyházi Sportcentrum alapításának 25. évfordulójával.Nem csupán a mozgás volt a célunk, hanem a motiváció és a példamutatás is.

Hiszünk abban, hogy a hitelesség ott kezdődik, amikor mi is ugyanazt az utat járjuk, mint amit sportolóinktól nap, mint nap elvárunk!Köszönjük a sok bíztatást és támogatást, amit ez elmúlt időszakban kaptunk!

Külön hálával tartozunk támogatóinknak, segítőinknek:

Bolla Tibor

Verebélyi János

Landauer Pékség Nyíregyháza – Szabó László

East Guard Kft. – Porubszky Attila

Makai Trans Kft. – Makkai Csaba

Főnix Apartman Vonyarcvashegy – Törzsök Tamás