Bronzérmes lányok

Bronzérmes lányok

Május 16. és 18. között Békéscsabán rendezték meg a Torma Ágnes U20 Országos Röplabda Bajnokság I. osztály döntőjét. Péntektől-vasárnapig hat csapat szállt harcba a bajnoki címért. A házigazda BRSE mellett, a Nyíregyházi Sportcentrum, az MTK, az UTE, a Vasas és a Szent Benedek együttesei mérkőztek meg.

A Nyíregyházi Sportcentrum lányai pénteken a balatonfürediek ellen kezdtek és 3-0-ás győzelemmel zárták az első találkozót. A folytatásban a BRSE-Fehér csapatától 3-1-es vereséget szenvedtek, így csoportmásodikként zárták a napot. A legjobb négy közé való jutásért az MTK ellen mérkőztek meg és 3-1-es győzelemmel a legjobb négy közé jutott a Pampuch Csaba vezette együttes. Az elődöntőben az Újpest következett, akiktől vereséget szenvedtek, így vasárnap már a bronzéremért játszhattak a lányok a Szent Benedekkel. A Nyíregyházi Sportcentrum U20-as együttese miután 3-0-ra legyőzte a balatonfüredieket, a tavalyi évhez hasonlóan ismét bronzérmes lett.

Két nyíregyházi különdíj is született. Adöntő legtechnikásabb játékosának Pampuch Grétát választották, míg a nyíregyházi csapat legjobbjának járó elismerést Tolnai Janka vehette át.

Eredmények:

Csoportmérkőzések:

Nyíregyházi Sportcentrum – BRSE 3-0

BRSE-Fehér – Nyíregyházi Sportcentrum 3-1

Keresztjáték:

Nyíregyházi Sportcentrum – MTK Bp. 3-1

Elődöntő:

UTE U20 Lila – Nyíregyházi Sportcentrum 3-1

Döntő a 3. helyért

Nyíregyházi Sportcentrum – SZBRA 3-0

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség