Évzáró Karácsonyi Gálával zárta az évet kedden a Continental Arénában a Nyíregyházi Sportcentrum. A létesítmény teljesen megtelt, hiszen közel 1500 sportoló és szülei tekintették meg az ünnepi műsort.
A megjelent sportolókat és hozzátartozóikat elsőként Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője köszöntötte.
A rendezvényen megnyitó beszédet mondott Dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató helyettese, valamint Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV Polgármestere, aki kiemelte:
–Karácsonyi évzáróval zárjuk az esztendőt, ahol értékeljük az évet, és már a következő év tervezése is folyamatban van. Fontos az is, hogy ne menjünk el a örömök, sikerek mellett, az esetleges kudarcokat, nehézségeket meg elemezzük, és tegyünk meg mindent, hogy a jövőben azok ne ismétlődjenek meg. Az önkormányzat az elmúlt 10 évben nagyon kiemelt infrastruktúra fejlesztést hajtott végre Nyíregyházán, és vannak olyan szakembereink, edzőink akik tudtak és remélem tudnak is majd olyan versenyzőket nevelni, akikre nemcsak Nyíregyháza, hanem az ország is büszke lehet – mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Az est folyamán fellépett az Y2K Nyír1Dance Táncklub és a Hangszín Tanoda egy közös produkcióval. Majd a gyerekeket Nagy Johantán, illuzionista varázsolta el és végül a Bruno X Spacc rap duója szórakoztatta a közönséget.
A műsorvezető Puskás – Dallos Péter volt.