Öt magyar bajnoki cím

Péntektől vasárnapig  Budapest adott otthont a 127. Magyar Atlétikai Bajnokságnak. A Nyíregyházi Sportcentrum atlétái a három nap alatt öt bajnoki címet és két ezüstérmet szereztek. Helebrandt Máté 5000 méteres gyaloglásban, Bakosi Péter magasugrásban, Szikszai Róbert diszkoszvetésben, Tóth Balázs súlylökésben és Nyisztor Petra hármasugrásban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A női és férfi diszkoszvetésben Kerekes Dóra és Káplár János ezüstérmes lett. Dr. Abiwu-Türk Bettina pedig hatodik helyen végzett a hármasugrók számában.

  • Az elvárásoknak megfelelően szerepeltek az atlétáink. Nyisztor Petra magabiztosan  nyerte a hármasugrók számát. Bakosi Péter, magasugrónknak az időjárás és egy sérülés sem kedvezett, így holtversenyben lett első az Ikarus BSE versenyzőjével, Horváth Csaba Benjaminnal.  A szokásoknak megfelelően Tóth Balázs  felszívta magát és már az ellenfelek is ismerik és tudják, hogy vele vigyázni kell.  Helebrandt Máté eredményét biztosra vettük, jó időt gyalogolt, most éppen Szlovákiában edzőtáborozik két hétig az Európa-bajnokságra készülve. Ha már az EB szóba jött, akkor Szikszai Róbertnek is erre kell készülnie. Bízunk benne az, hogy EB-n, amire a szintje megvan, hogy jól fog teljesíteni.  – nyilatkozta a keddi sajtótájékoztatón Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétika szakág vezetője.

 A szót ezután Tóth Balázs, a Nyíregyházi Sportcentrum súlylökője vette át, aki jónak és sikeresnek könyvelte el a versenyt.

  • Ez egy nagyon jó verseny volt, bár nem szoktunk hozzá, hogy selejtezőt is rendezzenek, így kétszer tettük meg az utat Budapestre. Bár az elmúlt időszakban nem voltam megelégedve a szerepléseimmel, de most sikerült magam összeszedni  egy elfogadható eredményre, amivel megnyertem a bajnokságot.

     Az Euórpa-bajnokságon már biztosan  induló Szikszai Róbert könnyűnek vélte a bajnokságot, de szeretett volna 63, 64 métert dobni, így még kérdéses a világbajnoki indulása.

A Nyíregyházi Sportcentrum atlétái a 127. Atlétikai Magyar Bajnokság összesített éremtáblázatán dobogós, harmadik helyen végeztek. Az első lett 13 éremmel a Budapesti Honvéd Sportegyesület, a második pedig a Ferencvárosi Torna Club.