Eredményességi megállapodás Tarjányi Istvánnal

A Nyíregyházi Sportcentrum eredményességi megállapodás keretében segíti a jövőben Tarjányi István, kerekesszékes vívót. Az erről tartott sajtótájékoztatón szerdán Dr. Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Sportcentrum sportigazgatója elmondta, hogy a nyár folyamán a vidéki sportszervezetek támogatási programja keretében hat sportszervezet kapott kiemelt állami támogatást, köztük a Nyíregyházi Sportcentrum. A  kiemelt sportegyesületi támogatás után a Nyíregyházi Sportcentrum komoly szakág bővítési folyamatot indított el, ennek egyik ága a vívás, amely az NYVSC-től került át.  

  • A Nyíregyházi Sportcentrum történetében nem egyedi ez az eredményességi megállapodás, hiszen  korábban  már más  egyéni sportolókkal is kötöttünk hasonló szerződést. Az Istvánnal kötött szerződés 2022. december 31-ig szól. Ez egy keretösszeg, ami maximálisan elérhető összeget tartalmaz és abban az esetben érheti el a felső határát a támogatásnak, ha világkupa versenyeken, Világ- vagy Európa-bajnokságon és országos bajnokságon dobogón végez. István kiemelt sportoló a Nyíregyházi Sportcentrumnál, ezért mindent biztosítunk neki a minél eredményesebb felkészüléshez. Adott a gyógytornász, az erőnléti edző, a masszőr, ez mind kell ahhoz, hogy a fizikai állapota is minél stabilabb versenyzéshez juttassa. Reméljük a tokiói olimpián elért nyolcadik hely után, a párizsi olimpiáról már ennél jobb vagy sokkal jobb eredménnyel fog hazatérni. -mondta a sportigazgató.

November 17-21. között Olaszországban, Pisában kerül megrendezésre a következő  Világkupa verseny, amelyen Tarjányi István mellett Csépke Bence is képviseli majd a nyíregyházi színeket. Többek között erről is beszélt Pákey Béla, edző.

  • Istvánnak a hozzáállása, szakmai háttáre, s minden profi volt ahhoz, hogy megfelelő eredményeket tudjon elérni és folyamatos legyen a fejlődése. Most mögé került egy olyan háttér, ami ehhez egy más szintű bázist teremt meg, illetve még érdekeltebbé teszi abban, hogy még nagyobb eredményeket érjen el. Abban bízunk, hogy párizsi paraolimpián kardban és párbajtőrben is a tokiói eredményét felül tudja múlni és akár az éremszerzésre is esélye lesz. Mi ezért mindent el fogunk  követni.  Azt gondolom, hogy egy ilyen szerződés mindenképpen ezt fogja alátámasztani. Meg kell, hogy említsem még Csépke Bencét, másik kerekesszékes vívónkat, akinek most a jövő heti pisai világkupa versenyen lesz a klasszifikácója, ami azt jelenti, hogy egy orvosi bizottság el fogja azt fogadni, hogy ő parasportoló és ezáltal a világkupa sorozatok részese lehet, tehát bővülni fog a kör egy másik kerekesszékes vívóval is.
  • Köszönöm a lehetőséget és a támogatást és biztos vagyok benne, hogy egy ilyen háttérrel sokkal jobb eredményt fogok elérni, sokkal könnyebb dolgom lesz maximális teljesítményt nyújtani. Már érzem is ennek a előnyeit és egy olyan háttér van mögöttem, hogy ezután a csillagos ég a határ. – nyilatkozta  végül Tarjányi István, kerekesszékes vívó.

Tarjányi István a világkupa után decemberben az országos bajnoksággal zárja majd a 2021-es esztendőt.