Barna Bianka Sopronban edzőtáborozott

Egy héten keresztül Selmeci Attila vezetésével készülhettek a Jövő Bajnokai Sopronban a Lővér Uszodában, abban a központi edzőtáborban, amelyet a Magyar Úszó Szövetség szervezett az ország tehetséges úszóinak.

Az egyhetes edzőtáborban  a technika csiszolása mellett a szükséges gyakorlatok is előtérbe kerültek és nagy hangsúlyt kapott a közösségépítés és a csapatösszetartás is.  A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőjét, Barna Biankát Dorottyát edzője Urbin Tamás kísérte el az egyhetes  táborba Sopronba.

  • Biankával egy nagyon nehéz, de tapasztalatokban és élményekben gazdag eredményes hetet zártunk, ahol Selmeci Attila (Milák Kristóf volt edzője) iránymutatásával készülhettünk a szezon versenyeire.  A táborban előadóként vett részt a munkában Horváth Péter és Gyürky Gábor is, akik szintén hasznos fogásokat és technikai elemeket mutattak be és természtesen ellátogatott Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke és Dr. Sós Csaba, szövetségi kapitány is a központi edzőtáborba– nyilatkozta Urbin Tamás, vezetőedző.

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a hétvégén már újabb versenyen mérettetik meg magukat. November 5-6-án Miskolcon indulnak el több mint 30 versenyzővel a Testvérvárosok Nemzetközi Kupáján.

Információ: Magyar Úszószövetség – Magyar válogatott facebook oldala