Eredményes győri verseny

A hétvégén, szeptember 18-19-én Győr adott otthont a Rövidtávú és Sprint Váltó Országos Bajnokságnak. A parkokkal, lakótelepekkel és társasházakkal szabdalt környezetben közel 1300 tájfutó mérte össze a tudását. A Nyíregyházi Sportcentrum színeiben is többen rajthoz álltak és remek eredménnyel zárták a kétnapos versenyt. Bár a szombati időjárás nemigazán kecsegtette el a versenyzőket, hiszen az eső a nap folyamán párszor fedett részre kényszerítette a versenyzőket.

A 21 nyíregyházi tájfutó közül ennek ellenére is 12 versenyzőnek sikerült kiharcolni az „A” döntőbe való indulás jogát.  Az F14 – A -ban Nagy – Kovács Vince, Papp Zoltán Sámuel, az F16-A-ban Balatoni Tamás és Vígh Ervin, az F18-A-ban Sztojka Milán Szabolcs, az F20-A-ban Vígh Loránd Eduárd, az F45-A-ban Papp László, az F60-A-ban Tölgyesi Tibor, az N14-A-ban Bilecz Sára és Sztojka Zoé és az N16-A-ban Lakatos Róza került be a döntőbe. A fiatalok a Magyar Bajnokságban remek versenyzéssel kategóriájukban TOP 6-os eredményekkel zárták a megmérettetést és több bajnoki pontot is szereztek. Nagy-Kovács Vince ötödik lett az F14-A kategóriában, Balatoni Tamás hatodik lett az F16-A-ban és az F20-A-ban pedig 5. lett Vígh Loránd Eduárd.

A legnépesebb mezőny idén is a 14-es kategória volt, ahol a fiúknál 113 versenyző, a lányoknál ugyanebben a kategóriában pedig 94-en álltak rajthoz. A vasárnapi váltó bajnokságon (lány-fiú-fiú-lány) a Nyíregyházi Sportcentrum váltója a 33 váltó közül  a második helyet szerezte meg. A váltó tagjai: Veress Anna- Papp Zoltán Sámuel – Nagy-Kovács Vince – Sztojka Zoé.

A V18-as kategóriában is jól teljesítettek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői, a 34 váltó közül a 9.helyen zárták a versenyt. A váltó tagjai: Bilecz Sára – Balatoni Tamás-Sztojka Milán Szabolcs-Lakatos Róza. A szenior korosztályban két nyíregyházi váltó indult. Ők a 11. és a 21. helyen végeztek a 44 váltó közül.

A kétnapos verseny eredményei az alábbi linken találhatóak:

http://admin.mtfsz.hu/fajl/get/fajl_id/26295/tipus/render

http://admin.mtfsz.hu/fajl/get/fajl_id/26287/tipus/renderh