Sitku Ernő 3×3 Emléktorna

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg szombaton délelőtt a Nyíregyházi Sportcentrum és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kosárlabda Szövetség a Sitku Ernő 3×3 Emléktornát.

A 17 induló csapat kosarasai már korán reggel el kezdtek gyülekezni a Sitku Ernő Kosárligetben, akik nagy izgalommal vágtak neki a mérkőzésnek. A liget kora délutánig volt hangos a szurkolástól.

A szervezők két korosztályban – U14 és az összevont U16 – U18 – díjazták a csapatokat.Az U 14 korosztályban az első helyet a Merida Dual Thurst csapata vihette haza, második lett az NYKK LK-BEAT, míg a harmadik az NYKK BEATS együttese lett.

Az U16-osoknál az aranyérmes Captain Morgan lett, a második helyet a Pillangók érdemelték ki, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Tiszavasvári felüljáró State Warriors gárdája léphetett fel.

A díjakat az esti Hübner Nyíregyháza BS – BKG Príma Akadémia kosárlabda bajnoki döntő harmadik mérkőzésén vehették át a fiatalok a Continental Arénában.

A szervezők minden részvevő csapatnak köszönik, hogy ilyen sokan jelentkeztek erre az emléktornára, mellyel minden évben szeretnének megemlékezni a 149-szeres válogatott kosárlabdázóra, a magyar kosárlabdázás halhatatlanjára, a városi és megyei sportélet meghatározó alakjára, Sitku Ernőre, aki ezen a napon hunyt el tragikus hirtelenséggel.

Sitku Ernő 3X3 Emléktorna helyezései:

U14-es korosztály

III. hely : NYKK BEATSCsapat tagjai: Oláh Sebestyén, Karakó Bence, Földesi Milán, Frank Leó

II. hely: NYKK LK-BEATCsapat tagjai: Orosi Nándor, Bereczkey Bende, Kollár Péter, Kéninger Botond

I. hely: Merida Dual ThrustCsapat tagjai: Bíró Boldizsár, Kassai Sándor, Szabados Zétény, Kiss Péter

U16-U18-as korosztály

III. hely: Tiszavasvári felüljáró State Warriors

Csapat tagjai: Sipos Kolos, Pollák Milán, Verebélyi Áron, Salamon Bálint

II. hely: PillangókCsapat tagjai: Csudláj Miklós, Nanszák Ákos, Kaszai Kristóf, Kiszely Dávid

I. hely: Captain MorganCsapat tagjai: Méhész Mihály, Teschmayer Balázs, Mezei Marcell, Benyusz Máté