Ezüst- és bronzérmek a 40. Arany Üst úszóversenyről

Két ezüstöt és négy  bronzérmet szereztek a Nyíregyházi Sportcentrum úszói a dunaújvárosi versenyen.

Március 30-tól április 2-ig nemzetközi résztvevők nélkül , a szokottnál kevesebb indulóval és szigorú szabályok között rendezték meg a jubileumi, 40. Arany Üst korosztályos úszóversenyt  Dunaújvárosban.

A Nyíregyházi Sportcentrum úszói közül a szerdai döntőkben Barkóczi Roland először 100 m mellen állhatott fel a dobogó harmadik fokára, 1:09,99-es idővel úgy, hogy ő még csak elsőéves a korosztályában.  200 m mellen pedig ezüstérmesként zárta a számát, 2:31,07-tel.  Lengyel Áron  a négynapos versenyen rögtön a nyitónapon  1500 m gyorson  lett harmadik a korosztályában 17:00, 71-el, 200 m pillangón is remekelt 2:08,68-cal másodikként csapott be a célba, majd az utolsó, zárónapon 100 m gyorson 53,82-vel lett bronzérmes.

A fiúknál még a 4×100 méteres fiú vegyes váltó óriási hajrában úszott be a harmadik helyre, Radványi László, Barkóczi Roland, Lengyel Áron és Csernyik Dániel összeállításban.

Az érmek mellett szép, egyéni teljesítmények is születtek.  Lengyel Áron  a szerdai döntők során 200 m gyorson 1:59,18-as idővel negyedik helyet, 200 m vegyesen pedig hatodik helyet szerzett 2:16,82-vel.  Csernyik Dániel szintén ezen a napon 200 m háton új egyéni csúccsal 2:29,60-nal lett nyolcadik. A lányok csapatban a 4×100 m vegyes váltóban indulhattak el és végül hatodikként zárták a számukat. ( Molnár Fruzsina, Lénárt Eszter, Fekete Vivien, Nagy Nikolett).

A fiúknál április 1-jén 400 gyorson Csernyik Dániel volt érdekelt a délutáni döntők során, aki hatodik lett. A 4×100 m gyorsváltó ( Barkóczi Roland, Radványi László, Csernyik Dániel és Lengyel Áron) szintén hatoddiként ért be. A lányoknál 400 m gyorson Lénárt Eszter és Molnár Fruzsina is döntőzött. Lénárt Eszter hetedik,míg Molnár Fruzsina nyolcadik lett. A 4×100 m gyorsváltó is erős mezőnyben döntőzhetett  és végül nyolcadikként zárták a mezőnyt. ( Lénárt Eszter, Nagy Nikolett, Molnár Fruzsina és Fekete Vivien) Molnár Fruzsina még egy számban volt érdekelt, 200 m háton, ahol hetedikként fejezte be a számát.  Az utolsó napon 400 m vegyesen 4:59,22-vel tovább javítva az idejét 5. lett Barkóczi Roland.

  • Minden dicséret megilleti az úszóinkat, remekül helytálltak ezen jubileumi versenyen. – mondta Urbin Tamás, a Nyíregyházi Sportcentrum úszó szakág vezetője.