Békéscsabán fog először versenyezni

Három hétig Portugáliában, Albufeirában edzőtáborozik a Nyíregyházi Sportcentrum gyaloglója, Helebrandt Máté. A tény, hogy most hétvégén állt volna rajthoz a gyűgyi (Dudince) országos 50 km-es gyalogló bajnokságán, de az élet mást hozott, amivel élt is a nyíregyházi gyalogló.

– Jött ez a lehetőség, hogy elutazhatunk az edzőmmel, Pokrovenszki Józseffel Portugáliába és úgy gondoltuk, hogy hasznos lenne, hiszen az itthoni időjárás sem olyan kedvező, mint a déli országban, valamint a sérüléseim miatt is jobb, hogy nem indulok a hétvégén Dudincen (Gyűgy). A körülmények nagyon jók, remélem, hogy megfelelően tudunk majd haladni és jó munkát végezhetünk. Az első versenyem a békéscsabai lesz, ahol 20 km -en állok majd rajthoz. Az ott elért eredményemmel a világranglistán az első hatvanba szeretnék kerülni. Ezzel és a 2019-es dudincei bajnokságon elért eredményemmel már jó esélyem lehet a kvótát megszereznem a tokói olimpiára. – mondta a nyíregyházi gyalogló, Helebrandt Máté.