Már lehet nevezni a kispályás bajnokságra – Népszerű az öregfiúk csoport

Márciustól a tervek szerint folytatódik a kispályás labdarúgó bajnokság, amennyiben azt a
jogszabályok is megengedik. A téli terembajnokság a vírus miatt elmaradt, a szervezők viszont bíznak abban, hogy a szabadtéri szezon elkezdődhet. 

A hetedik fordulónál tartanának a csapatok a Városi kispályás terembajnokságban. A vírus miatt azonban nem indulhatott el a szezon, így az együtteseknek várniuk kell a Decathlon-Konyha Möbel szabadtéri bajnokság rajtjáig, hogy pályára léphessenek. A tervek szerint március végén rajtol az idény, mely tavaszi-őszi lebonyolításban zajlik. Már folyamatban vannak a nevezések, jelentkezni a Continental Arénában lehet. Több korábbi meghatározó, sőt bajnokcsapat is jelezte, hogy idén nem tud elindulni a bajnokságban, illetve van aki az öregfiúk között szerepel majd. 

– Az öregfiúk most feladják a leckét, mert több csapat jelentkezett. Vagy marad a három csoport, vagy nagyobb létszámmal két csoportot alakítunk ki, ez még nem dőlt el. Ami örömteli, hogy a távozók mellett új együttesek is alakultak, és Nyíregyháza mellett a környező településekről is érkeznek csapatok. A bajnokság március 22-én rajtol – mondta Dajka László főszervező.

Amennyiben februárban feloldásra kerülnének a korlátozások, kisebb teremtornát szeretnének tartani, és a szabadtéri rajt előtt is lehetne egy mini torna. A tervek szerint tavasz végén a Városi Stadion építése is elindulhat. Ebben az esetben a létesítmény egy része építési terület lesz, de mindez a kispályákat nem érinti, így ott tovább folytatódhat a bajnokság. 

D.L., www.nyiregyhaza.hu