Kevesebb szurkoló lehet a lelátón

A Continental Arénába maximum 565 néző engedhető be a sportrendezvényekre.

Az utánpótlás meccseink zárt kapusak lesznek.

A Nyíregyházi Élsport Kft. vezetése úgy döntött, hogy a koronavírus járvánnyal kapcsolatos szigorítások miatt 2020. november 06-tól korlátozza az Élsport Kft. által szervezett sportesemények mérkőzésein jelenlévő szurkolók számát. A döntés előzménye, hogy a Kormány 2020. november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, újra  kihirdette a veszélyhelyzetet.

Eszerint a sporteseményekre vonatkozóan:

  • „…a sporteseményeken lehetnek ugyan nézők, de az eddigieknél szigorúbbak lesznek a feltételek. A nézőtéren – a páholyok kivételével – a látogatók csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A rendezvény egész területén, így a rendezvény büféjében és előterében is tartani kell a védőtávolságot. A Kormányrendelet szerinti maszkviselési kötelezettség továbbra is érvényben marad.

Az Continentál Arénára vonatkozó szigorítások:

  • november 06-tól visszavonásig összesen 565 fő/mérkőzés szurkoló engedhető be a sportrendezvényekre.
  • Mivel vannak olyan szurkolóink, akik megváltották a 2020/2021- es bajnoki szezonra bérletüket, a mérkőzéseken ezen szimpatizánsaink számára biztosítjuk majd elsődlegesen a belépést.

Tisztelt Szurkolóink!

A Kormány által hozott szigorítások továbbra is lehetővé teszik, hogy szurkolóink a csapatot a lelátóról buzdítsák. A sportrendezvényeknél legalább egy, legfeljebb 10 zárt kapus mérkőzést rendelhetnek el, ha szabályszegés történik. Ezért kérünk mindenkit a szabályok betartására.

Tájékoztatjuk  Önöket, hogy a szabályok és a Continental Aréna házirendjének betartatása érdekében a jövőben a rendezőknek joguk lesz a szabályszegőkkel szemben intézkedni ( 1. felszólítani a helyes viselkedésre. 2. felszólítani az eseményről való távozásra)