Megkezdődött a Városi Uszoda terheléses próbaüzeme a héten

Mint ismert, a járványügyi veszélyhelyzet akadályozta meg a tavaszi átadást, majd a pótberuházások és a nyári, alapvetően kihasználatlan időszak lassította a nyitást. Most, a járvány második hulláma ellenére mégis elkezdődik az utolsó fázis, hogy a vírushelyzet elmúltával mindenki igénybe vehesse Nyíregyháza új sportlétesítményét.

Régi vágya valósul meg több száz vízilabdázónak és úszónak, valamint a város sportolni szerető lakosságának azzal, hogy a belvárosban is lesz egy fedett, modern létesítmény, 50 méteres medencével. A jelentős kormányzati támogatással, TAO-források felhasználásával egy nyertes pályázat keretében az AQUA SE égisze alatt megvalósult beruházás a terveknek megfelelően, a műszaki átadást követően az önkormányzat tulajdonába került. Nyíregyháza Megyei Jogú Város legutóbbi közgyűlésén döntés született arról, hogy a város augusztus elsejével üzemeltetői tevékenységet támogató közreműködői megállapodást kötött a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.-vel. Friss hír a beruházást illetően, hogy a héten megkezdődött a létesítmény terheléses próbaüzeme, az úgynevezett „terheletlent” már korábban elvégezték.

Ez azt jelenti, hogy megtöltik a medencéket vízzel, s várhatóan a jövő hét valamelyik napján az AQUA SE vízilabdázói és a Nyíregyházi Sportcentrum úszói elkezdhetik az edzéseket az uszodában. Ez a fajta próbaüzem hatóságilag 90 napig tart, s ez idő alatt folyamatos a dokumentáció, valamint a mintaadás a népegészségügyi szervnek. Amennyiben minden szempontnak megfelel a létesítmény, a három hónapos időszak lezártával kapja meg a végleges működési engedélyt. A tervek szerint most, szeptemberben lett volna az ünnepélyes megnyitás, azonban a vírushelyzet, az egyre növekvő számú megbetegedések miatt ez csak a későbbi időkben várható. A város polgármestere és egyik országgyűlési képviselője is megfogalmazta gondolatait a próbaüzem előtt.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere: „Több évtizedes álma valósult meg a nyíregyháziaknak az új uszoda megépülésével. Egy váratlan helyzetben találtuk magunkat a járvány miatt, azonban úgy döntöttünk, hogy a beruházás utolsó fázisát, a terheléses próbaüzemet is megvalósítjuk, hogy amikor majd kockázatmentesen használhatóvá válik nagyobb tömegek számára is a létesítmény, akkor minél hamarabb vehessék birtokba az úszni vágyók.”

Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára, Nyíregyháza országgyűlési képviselője: „Nyíregyháza városa mindig is híres volt sportszeretetéről, így igyekszik a lakosainak a lehető legjobb feltételeket biztosítani. Az új uszoda tovább szélesíti azokat a lehetőségeket, amelyekkel a város polgárai élhetnek, nem csupán egy új sportcentrumot kapnak, de sokkal többet annál, közösségi teret, az egészségmegőrzés egyik központját, amely hatásosan hozzájárul a „minden gyermek tanuljon meg úszni” jelszó tényleges megvalósulásához. Az új Városi Uszoda egy minden igényt kielégítő, 21. századi színvonalon megépült komplexum, amely egyaránt várja majd a versenyszerűen úszni és vízilabdázni vágyókat, az úszni tanuló gyermekeket, valamint az úszást az egészséges életmód alapjának tekintő szabadidő-sportolókat. Egykori úszóként, nyíregyházi sportolóként külön örömmel tölt el, hogy a város sportélete egy ilyen modern létesítménnyel gazdagodott, amire méltán lehet büszke mindenki.”

Akik számára még nem ismert, a tények: az új uszodában helyet kapott egy akár nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, 50×25 méter méretű, 220 centiméter mélységű versenymedence, valamint egy tanmedence, melynek mélysége 70 és 110 centiméter közötti. Egy 250 férőhelyes nézőteret, illetve bírói, edzői, sportolói és közönségöltözőket, valamint a hozzájuk tartozó vizesblokkokat és egy versenyirodát is magában foglalt a beruházás. Időközben a napelemek is helyükre kerültek egy pótberuházás keretében, valamint a COVIDhelyzet miatt ugyan csúszással, de megérkeztek külföldről az úszóversenyek lebonyolításához elengedhetetlen rajtkövek is – hiszen ne feledjük, a vízilabda TAO-támogatás adta az épület alapját, mely így pólóarénának készült. A fejlesztés utolsó elemeként a parkosítás zajlik, éppen az öntözőrendszereket készítik elő, hogy egy pihenőpark-szerű környéke legyen a belváros új ékességének.

A nagyközönség számára pedig bizonyos sávokban, a három hónapos, terheléses próbaüzemet követően nyithat meg a Városi Uszoda, természetesen az akkor aktuális járványügyi helyzet függvényében.

www.nyiregyhaza.hu