Hetvenegy éves korában elhunyt a kosárlabdázás nyíregyházi edzőlegendája, Sallai József.
Olyan, mintha megállt volna a világ ebben az átkozott vírus sújtotta időben, de rohan az ugyanúgy tovább, mint addig. Annyira, hogy az embernek arra sincs ideje vagy inkább eszmélése, hogy megállítsa a vele szemben kerékpározó ismerősét, megkérdezvén tőle, miként is van az édesapja, akiről régen nem hallott.
Ha lennének meccsek, tudtuk volna, hogy baj van, mert olyan meccs nincs is (legyen az a kadettek fellépése a Tiszavasvári úton, a felnőttek bajnokija a bujtosi csarnokban vagy NB II.-es derbi a Bánkiban), amin Jóska bácsi ne lenne ott. Amíg az időjárás engedte (tehát már áprilisban, de még október végén is), addig rövidnadrágban, biciklivel érkezve. De több mint egy hónapja már meccs sincs, így aztán fel sem tűnhetett, hogy nem ül ott a kispadokkal szemközti oldalon, a kollégákkal együtt, a Continental Arénában, a szélső szektorban.
„Tiszteletem, Tanár Úr!” „Szervusz, Jóska bácsi!” – nyújtotta a kezét és vágta össze a sarkát minden egykori tanítvány.
A másik szemébe nézve, egyenes tartással – ahogy azt ő megtanította, csakúgy, mint a játék technikai alapjait – tökéletesen.
A válasz nem késett: „Jó fej vagy!” Idő sem volt tőle megkérdezni, hogy ő hogy van, mert ezzel mindenkit megelőzött. Pedig az utóbbi években panaszkodhatott volna, de nem tette, helyette már messziről lehetett hallani azt a jellegzetes nevetését, ami mindig mosolyt csalt az ember arcára.
Százak, de lehet, hogy ezrek kezébe adott kosárlabdát, edzett hétéves lurkót éppúgy, mint harmincöt éves veteránt. A gyakorlóiskolából indult minden, és pályája csúcsán megkapta a nyíregyházi felnőttcsapatot.
De aztán kiderült, a gyerekzsivajtól hangos, a fiatalok lelkesedésével átitatott korosztályos meccsek az ő igazi világa. Hogy aztán az egykori tanítványokat büszkén figyelje a bujtosi csarnokban, a Tiszavasvári úton vagy éppen a Bánkiban. Edzette és a kosárlabda irányába terelte az immár NB I.-es játékvezető fiát, sőt az utolsó interjújában büszkén mesélte, hogy az unokáinak is ő adott a kezébe labdát.
Miután kezdett múlni a vasárnap este érkezett rossz hír – hogy 71 éves korában elhunyt Sallai József kosárlabdaedző-legenda, országszerte ismert és elismert testnevelő – okozta első sokk, azonnal szervezkedni kezdtek a korábbi tanítványok, miként lehetne méltó emléket állítani Jóska bácsinak.
Olyat nem lehet. Mármint méltót. Ledönthetetlen szobrát ő maga alapozta és alkotta meg. Azzal, amilyen ember volt, ahogyan élt, és amilyen példát mutatott.
Nyugodj békében, Jóska bácsi!
– Bodnár Tibor –
www.szon.hu
